KezdőlapHírekAmerikaiak tízmilliói kelnek útra a hálaadás alkalmából

Amerikaiak tízmilliói kelnek útra a hálaadás alkalmából

-

Amerikaiak tízmilliói kelnek útra a napokban, hogy csütörtökön a családjuk és a barátaik körében ünnepeljék meg a hálaadás napját.

Az első, az indiánokkal összebarátkozott telepesek túléléséről megemlékező hagyományos pulykavacsora-ünnep 12 napos szezonja a legzsúfoltabb közlekedési időszak az Egyesült Államokban. Összesen 23,2 millióan szállnak majd repülőgépre, ami az amerikai légiközlekedési szövetség (ATAA) szerint 2 százalékkal kevesebb, mint tavaly ilyenkor. Mind a keleti mind a nyugati part északi szakaszán viharos az időjárás és kedden Philadelphia, Chicago, Newark és New York repülőtereiről jelentettek késést.

Az AAA autóklub azzal számol, hogy idén a hálaadás hétvégéjén 42,5 millió amerikai utazik majd 80 kilométernél nagyobb távolságra, ami 4 százalékkal lesz több, mint 2010-ben. A gazdasági válság mélypontján, 2008-ban “csak” 28 millióan ültek a volán mögé. Az elmúlt évtized csúcsát 2005-ben állították fel, amikor 59 millióan vágtak neki Amerikának a hálaadás miatt.

Az AAA busszal, vonattal és más helységközi járművel ezúttal 900 ezren fognak utazni.

Forrás: MTI

Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába vagy iratkozz fel a hírlevelünkre!


Legfrissebb

Ez is érdekelhet