A 39 éves April Hubbard a kanadai törvények értelmében engedélyt kapott az asszisztált öngyilkosságra. Úgy tervezi, hogy néhány hónap múlva, nem sokkal a 40. születésnapja után vet véget az életének, szerettei és barátai körében, és a helyszínt is kiválasztotta: az új-skóciai Halifaxban található Bus Stop Theatre színpadát, amelyen előadóként többször is fellépett – írja a BBC.
April Hubbard a nyitott gerinc, latinul spina bifida nevű rendellenességgel született, később pedig daganatot találtak a gerince tövében, ami miatt elmondása szerint állandó fájdalmakkal küzd.
Több mint 20 éve szed erős opioid fájdalomcsillapítókat, és 2023 márciusában kérvényezte az asszisztált öngyilkosságot, amire hét hónappal később meg is kapta az engedélyt, annak ellenére, hogy az állapota nem halálos, és még évekig élhetne.
A halálos betegek esetében a jóváhagyás még gyorsabban, akár 24 órán belül megszerezhető Kanadában.
„A szenvedésem és a fájdalmaim egyre fokozódnak, és már nincs olyan életminőségem, amely boldoggá és teljessé tenne” – érvelt April.
Elmondása szerint minden egyes alkalommal, amikor megmozdul vagy levegőt vesz, úgy érzi, a gerince tövében lévő szövetek „úgy feszülnek, mint egy túlságosan kifeszített gumiszalag”, és kínzó fájdalmat érez a lábaiban.
April egy „nagy, kényelmes ágyban” szeretne meghalni azon a színpadon, ahol előadóként otthon érzi magát, és szeretné, ha a pillanat „ünnepi” lenne.
„Szeretném, ha körülvennének a szeretteim, ha mindannyian átölelnének, és szeretet és támogatás közepette vehetném az utolsó lélegzetemet” – mondta.
Mindeközben az Egyesült Királyság parlamenti képviselői szintén fontolgatnak egy javaslatot az asszisztált öngyilkosság legalizálására.