Babicsek Bernát négy héttel ezelőtt távozott az élő sorából, halála az egész országot megrázta, szülei azóta sem tudják elfogadni a tragédiát. A színész- és harmonikaművész édesanyja fájdalmasan beszélt fia elvesztéséről.
Márta néni, Babicsek Bernát édesanyja, férjével minden nap visszatér fia otthonába, ahol gyertyát gyújtanak, ám a tragédia óta képtelen megérinteni fia holmijait.
„Nem tudom szavakba önteni, hogyan érezzük magunkat. Az egész életünk kilátástalanná vált. Naponta visszajárunk a házához, ahol a fiam meghalt, gyertyát gyújtunk, és csak sírunk… Elviselhetetlen ez a fájdalom! A falusi szokás szerint hat hétig nem nyúlunk a dolgaihoz, addig minden érintetlenül marad” – nyilatkozta Márta néni a Borsnak.
Édesanyja azt is elmondta, Bernát tíz éven át építgette a házát, idén lett volna készen.
„Nem kívánhat egy szülő jobb gyereket. Mindig, mindenkinek segített, már kicsi korától is. Kisfiúként azokkal a társaival játszott, akikkel senki nem akart. Nem tudott nemet mondani. Annyit küzdött szegény, állandóan dolgozott, hogy felépítse saját magát és az életét, hiszen neki nem volt semmilyen hátszele, segítsége, mindent egyedül ért el. Nagyon hiányzik, mert rendkívül jó kapcsolatban voltunk. Napi szinten találkoztunk, írtunk egymásnak, és mindig hazajött. Még csak most fejezte volna be a házát, amit az édesapjával közösen építettek. Tíz éve ott élt már, mindig valamit csinált rajta, most tavasszal készült volna el a garázs és a kerítés építésével, hogy az udvara is gyönyörű legyen” – mesélte Márta néni.
A megtört édesanya büszke fiára, azt mondja, ismertsége ellenére szerény ember maradt, szüleit is büszkén mutatta be mindenkinek.
„Máig nem értem, hogyan történhetett mindez, amikor profin főzött. Mondta, hogy fáradt, és szilveszterkor nem megy sehova, az év utolsó napján fél egykor hagytuk magára, mert aludni, pihenni szeretett volna, mivel elsején már programja volt. Mégis neki állt főzni, de valószínűleg elaludt” – mondta a lapnak a gyászoló édesanya.
A Turay Ida Színház nemrég jelentette be, hogy Babicsek Bernát-díjat alapít, melyet ezentúl minden évben egy 41 év alatti fiatal, tehetséges zenész-színésznek fog odaítélni az erre a célra megválasztott kuratórium.