Az Epson Magyarországi Fióktelepének kommunikációs menedzseri pozícióját 2011. május 1-e óta Berzeviczy Rebeka (27) tölti be. A fiatal szakember az LG Magyarországtól érkezett, ahol 2007-től kezdve marketing asszisztensi, illetve termékmenedzser asszisztensi pozíciókat töltött be, 2010. óta pedig termékmenedzserként dolgozott. Rebeka közgazdász diplomával rendelkezik, amelyet a Debreceni Egyetemen szerzett 2007-ben.
A hazai Epson képviselet új kommunikációs menedzserének főbb feladatai közé tartozik majd a forgalmazott Epson termékek marketingjének lokalizációja és megvalósítása, az eladáshelyi marketing erősítése, a promótercsapat koordinálása, továbbá a disztribúciós partnerekkel és a cég ügynökségeivel való kapcsolattartás.
„Az Epsonnál elnyert pozícióm több szempontból is kihívást jelent a számomra: egy személyben kell összefognom több területet a pr-től a trade marketingig, miközben a cég lényegi változáson megy keresztül, amely során a széles egyéni felhasználói termékskála mellett a vállalati megoldások terén is fokozottan erősíteni kívánja a márka jelenlétét” – mondta el Berzeviczy Rebeka a pozícióval kapcsolatos kihívásokról.