Bill Gates a napokban emelt szót amellett, hogy az elkövetkező húsz évben szinte teljes mértékben felajánlja a vagyonát a világ szegényei és rászorulói számára. A célja az, hogy amikor meghal, bármit mondhassanak róla, de egy dolgot ne: hogy dúsgazdagon távozott az élők sorából.
A milliárdos filantróp azt is kiemelte, a világban a nélkülözést és a halálos vírusokat csak egy módon lehet megfékezni: ha az USA is beszáll a játékba. Ezzel kapcsolatban pedig élesen bírálta Elon Muskot, amiért igazat ad Donald Trumpnak a DOGE-törvényben, ami gyakorlatilag megszüntetne mindenféle effajta támogatást.
Mint ismert, az amerikai elnök a Tesla és a SpaceX atyját nevezte ki a Kormányzati Hatékonysági Minisztérium (DOGE) élére. Új pozíciójában pedig Musk mindent elkövet, hogy bizonyítson és kigyomlálja a fölösleges kiadásokat, amelyek az Egyesült Államok kasszáját terhelik.
Bill Gates ezen meggondolatlan intézkedéseit bírálta, amikor úgy fogalmazott, „megöli a világ legszegényebb gyermekeit” azzal, hogy több tucat ügynökséget és minisztériumot szüntet meg, köztük a külföldi segélyprogramokat, mint például az USAID (az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége), amelyről Musk idén februárban úgy nyilatkozott, hogy ez egy „bűnszervezet”, amelyet „ideje felszámolni”.
Mielőtt a mogul beleavatkozott volna ezekbe az ügyekbe, az USAID állítólag körülbelül 10 000 alkalmazottat foglalkoztatott, és a világ legnagyobb humanitárius segélyezője volt – 2023-ban 40 millió dollárt költött filantróp célokra világszerte. Musk azonban ezt nem így látta.

„Nyilvánvalóvá vált, hogy ez nem egy féreg által megrágott alma. Ami itt van, az egy féregtanya. Alapvetően az egésztől meg kell szabadulni” – vélekedett a multimilliárdos, aki ezzel kiütötte Bill Gatesnél a biztosítékot.
A Microsoft atyja úgy értelmezte Musk szavait, hogy „a világ leggazdagabb embere megöli a világ legszegényebb gyermekeit” – és ezt Gates nyilvánosan is megerősítette a Financial Timesnak, majd hozzátette, hogy a kép „nem túl szép”. A tech-guru azonban nem hagyta szó nélkül Bill Gates vádjait, hanem egy tömör, nyers válaszban vágott vissza a Microsoft alapítójának a közösségi platformján: „Gates egy hatalmas hazug” – ennyit írt Musk az X-en.
A filantróp azonban részletesen kifejtette az álláspontját arról, amivel a mogult vádolja a CBS Morning című műsornak adott interjújában. Felhívta a figyelmet például arra, hogy a DOGE által végrehajtott költségcsökkentések miatt életmentő gyógyszerek és élelmiszerek romlottak meg a raktárakban, amelynek komoly következményei is lehetnek. A hozzáférés hiánya olyan pusztító járványokhoz vezethet, mint a kanyaró, a HIV és a gyermekbénulás.
Gates szintén Muskot tette felelőssé amiatt, hogy az USA megvonta a gázai kórháztól a támogatását egy hamis állítás miatt, miszerint Amerika „ingyen óvszereket osztogat” a hamászi régióban.
Ennek a döntésnek is súlyos következményei lehetnek, mivel eddig ez az egészségügyi intézmény tette lehetővé, hogy a HIV-pozitív nők ne adják tovább a vírust az újszülött csecsemőiknek. „Szeretném, ha bemenne és találkozna azokkal a gyerekekkel, akik most HIV-fertőzöttek, mert ő elvágta a pénzt” – jelentette ki Bill Gates.