Carlo Acutist, a 2006-ban leukémiában elhunyt 15 éves fiút jövő áprilisban szentté avatják – közölte Ferenc pápa a Vatikánban tartott heti audienciáján, a Politico információi szerint.
A kamaszgyerek, aki az „Isten influenszere” becenevet kapta, lesz az első személy az ezredfordulós generációból, akit a katolikus egyház ezen kitüntetésében részesít.
Acutist 2020-ban boldoggá avatták, miután hivatalosan is csodatevőként ismerték el. Ez volt a szentté avatás hosszadalmas folyamatának egyik utolsó lépése. Második csodáját májusban könyvelték el.
A katolikus egyháznak tehát hamarosan meglesz az első millenniumi szentje, egy olasz tinédzser, aki honlapokat készített az egyház számára – jelentette be a katolikus egyházfő a szerdai beszédében.
Carlo Acutis hívő katolikus volt, és számítógépes kódolási ismereteit arra használta, hogy létrehozzon egy honlapot, amelyen keresztül isteni csodákat és jelenéseket írt le. Viaszba burkolt testét az olaszországi Assisi városában található sírboltban állították ki, és évente zarándokok ezreit vonzza.
„Szeretném elmondani, hogy jövőre, a gyermekek és a kamaszok napján szentté avatom Carlo Acutist” – nyilatkozta Ferenc pápa, utalva az április 25-27-i hétvégére, amikor a fiatalok számára szervezett egyházi rendezvényre kerül sor.
Carlo Acutis szokatlanul gyors szentté avatása, ami egyébként évtizedeket vett volna igénybe, a katolikus egyház motiváló döntésével hozható kapcsolatba. A pápa és a katolikus hit követőinek száma ugyanis drasztikusan csökkent az utóbbi időben, főként az Egyesült Államokban és a fiatalok körében.