Donald Trump és Elon Musk között az utóbbi időben kiélezetté vált a viszony, ahogy azt a közösségi médiában megosztott bejegyzéseik is mutatták – írja az Unilad.
Musk korábban fontos szerepet kapott Trump választási kampányában, olyannyira, hogy a Tesla és a SpaceX tulajdonosa egyenesen azt állította, Trump nem győzte volna le Kamala Harrist, ha ő nem támogatja.
Sőt, mi több, Musk a kormányzásban is szerepet kapott, hiszen Trump őt bízta meg a kormányzati hatékonysági minisztérium (DOGE) vezetésével, amelynek feladata a felesleges kormányzati kiadások csökkentése volt.
Musk egészen a közelmúltig töltötte be ezt a szerepet, de azóta elmérgesedett a viszony az elnök és a világ leggazdagabb embere között.
A Trump és Musk közötti viszony azután romlott meg, hogy a Tesla és a SpaceX tulajdonosa több alkalommal kritizálta az amerikai kongresszusnál lévő költségvetési törvényt, amely eltörölné az elektromos autókra nyújtott adókedvezményeket. Musk „undorító förtelemnek” nevezte a törvényjavaslatot, és azt mondta, ez semmissé teszi a DOGE minden eddigi munkáját.
Ezt a felvetést elutasítva Trump azt mondta, „csalódott” a technológiai mogulban, és ragaszkodott ahhoz, hogy Musk ismerte a törvényjavaslat minden részletét, mielőtt távozott a DOGE éléről.
Musk később a Twitteren azt állította, hogy az elnök neve szerepel a Jeffrey Epstein-aktákban, bár az ezzel kapcsolatos bejegyzéseit később törölte. A Fehér Ház „szerencsétlen epizódnak” nevezte a történteket.
„Ideje ledobni az igazán nagy bombát: Donald Trump szerepel az Epstein-aktákban. Ez a valódi oka annak, hogy nem hozták nyilvánosságra. Legyen szép napod, DJT!” – írta Musk az X-en, majd egy következő bejegyzésben azt írta: „Jegyezzétek meg ezt a bejegyzést a jövőre nézve. Az igazság ki fog derülni.”
Musk azóta megszólalt a vitatott megjegyzésekkel kapcsolatban, és úgy tűnik, elismerte, hogy túl messzire ment. „Megbántam néhány múlt heti posztomat Donald Trump elnökről. Túl messzire mentek” – írta egy újabb bejegyzésben június 11-én.
Bár sokan azt várnák, hogy ennek a kapcsolatnak most vége, Trump utalt rá, hogy ez talán mégsem teljesen biztos, bár azt is világossá tette, hogy számára ez most nem élvez prioritást.
„Nem neheztelek rá. Nagyon meglepett, hogy ez megtörtént… Szerintem nagyon rosszul érzi magát, hogy ezt mondta, ami azt illeti” – fogalmazott az elnök a Pod Force One podcastban.
„Azt hiszem, rendbe tudnám hozni vele a dolgokat, de egyenesbe kell hoznunk az országot. És az én egyetlen feladatom most az, hogy ezt az országot visszahozzam egy olyan szintre, ami magasabb, mint amilyen valaha is volt. És azt hiszem, ezt meg tudjuk csinálni” – folytatta.
Amikor pedig korábban megkérdezték tőle, hogy szerinte vége-e a kapcsolatuknak, Trump az Ovális Irodában azt mondta a sajtónak: „Feltételezem, hogy igen. Túlságosan lefoglalnak más dolgok.”