Újra veszélyesen kiéleződött a hangnem Washington és Teherán között. Donald Trump amerikai elnök vasárnap a Truth Social közösségi platformon kemény üzenetet intézett Iránhoz, miközben az Egyesült Államok és az iráni vezetés közötti tárgyalások továbbra sem hoztak áttörést.
„Irán számára fogy az idő, és jobb lenne, ha gyorsan cselekednének, különben semmi sem marad belőlük” – írta Trump.
Az amerikai elnök fenyegető hangvételű kijelentése újabb bizonyítéka annak, hogy több mint egy hónappal a fegyverszünet után sem sikerült közelebb kerülni a konfliktus rendezéséhez. A diplomáciai tárgyalások továbbra is holtponton vannak, miközben mindkét oldal egyre keményebb feltételeket fogalmaz meg.
Iráni sajtóforrások szerint az Egyesült Államok nem tett érdemi engedményeket Teherán javaslataira válaszul, különösen a nukleáris program kérdésében, amely továbbra is a két ország közötti legnagyobb vitapont.
A Fars hírügynökség arról számolt be, hogy Washington egy ötpontos javaslatcsomagot terjesztett elő. Ebben többek között azt kérte, hogy Irán kizárólag egyetlen nukleáris létesítményt tarthasson meg, miközben teljes dúsított uránkészletét az Egyesült Államokba kellene szállítania.
Az iráni források szerint az amerikai kormány emellett visszautasította azt a követelést is, hogy a külföldön befagyasztott iráni vagyon legalább egy részét felszabadítsák. A Fars szerint Teherán azt kérte, hogy legalább a vagyon „25%-át” adják vissza, illetve hogy az Egyesült Államok fizessen kártérítést a háború során elszenvedett károkért.
A Mehr hírügynökség szintén élesen bírálta az amerikai álláspontot. A lap szerint Washington „semmi kézzelfogható engedményt” nem tett, miközben „túlzott feltételeket” szabott Irán számára.
„Az USA emellett nagyon szigorú és hosszú távú korlátozásokat követelt az iráni nukleáris szektorra vonatkozóan, és a tárgyalások megkezdését az összes fronton történő ellenségeskedés beszüntetéséhez kötötte” – írta a Mehr.
Hétfőn az iráni diplomácia további részleteket közölt Teherán álláspontjáról. Az iráni vezetés többek között a régióban zajló ellenségeskedések azonnali leállítását sürgeti, különösen Libanonban. Emellett követelik az amerikai haditengerészet által az iráni kikötőkre kivetett blokád feloldását is.
Irán továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy oldják fel a külföldön befagyasztott, amerikai szankciók alatt álló iráni vagyont.
