Donald Trump amerikai elnök szerdán azt mondta, hogy az európaiaknak, nem pedig az Egyesült Államoknak kellene biztonsági garanciákat nyújtaniuk Ukrajnának, és azt üzente Kijevnek, hogy „elfelejtheti” a NATO-csatlakozást – írja az AFP.
„Nem fogok biztonsági garanciákat nyújtani” – mondta az amerikai elnök a Fehér Házban tartott kabinetülésen. „Meg fogjuk kérni Európát, hogy tegye ezt meg, mert Európa a közvetlen szomszédjuk, de mi gondoskodunk arról, hogy minden zökkenőmentesen menjen” – tette hozzá.
Ami a Volodimir Zelenszkij ukrán elnök által szorgalmazott NATO-tagságot illeti, Ukrajna „elfelejtheti” azt – pontosított az amerikai elnök. „A NATO-t elfelejthetik – valószínűleg ez indította el ezt az egészet” – mondta Trump, utalva az ukrajnai orosz invázióra.
Korábban megerősítette, hogy Zelenszkij pénteken hivatalos látogatásra érkezik Washingtonba, ahol aláírják az ukrán ásványkincsek kiaknázásáról szóló megállapodást.
Zelenszkij egy sajtótájékoztatón közölte, hogy közvetlenül Trumpot fogja megkérdezni arról, hogy az Egyesült Államok folytatja-e a katonai segélynyújtást Ukrajnának, és arra is utalt, hogy felveti a biztonsági garanciák kérdését, de hajlandó beleegyezni, hogy ezt a tárgyalások egy későbbi szakaszában tisztázzák.
Az ukrán elnök kezdetben elutasította az Egyesült Államoknak az ukrán ásványkincsekhez való kedvezményes hozzáférést biztosító megállapodás aláírását, éppen azért, mert az Egyesült Államok által javasolt megállapodásból hiányoztak ezek a garanciák.
Most azonban Zelenszkij elégedettségét fejezte ki a megállapodás új változatával kapcsolatban.