Egy meghökkentő eset borzolta fl a kedélyeket Franciaországban július első hétvégéjén: egy 62 éves férfi telefonált a rendőrségre azzal, hogy elfelejtette feleségét egy autópálya-pihenőnél – és nem tudja pontosan, hol.
Az eset július 4-ről 5-re virradó éjszaka történt, az első nagy nyári vakációs hétvégén, amikor az utak tele voltak utazó családokkal. A Landes-i rendőrség reggel 8:30 körül kapta a szokatlan bejelentést – írja a France3.
„Körülbelül 8:30-kor kaptuk ezt a meglehetősen zavaros hívást. A férfi nem tudta, hol állt meg és mikor” – mondták a Landes-i Edsr munkatársai.
A férfi a lányával együtt utazott, aki az út során aludt, és semmit sem vett észre a történtekből. A férfi emlékei szerint valahol Orléans környékén álltak meg pihenni. A rendőrök rögtön felvették a kapcsolatot a térségben dolgozó kollégáikkal, és ellenőrizték az összes szóba jöhető pihenőt – de a nőnek nyoma sem volt.
A hatóságok ezután visszanézték a fizetőkapuk kamerafelvételeit, hogy pontosítsák, mikor haladt át a jármű, és hol tűnhetett el a nő. A nyomozás során több ellentmondás is felmerült, például az, hogy a férfi szerint a lánya hátul ült, miközben a felvételeken elöl látták.

„Sok ellentmondás volt” – jegyezték meg a rendőrök. „Láttuk, hogy a lány elöl ült, pedig ez nem igazán egyezett azzal, amit nekünk mondtak.”
A feleséget 300 kilométerre találták meg – órák óta várakozott
Mint kiderült, a család az éjszaka során több alkalommal is megállt, ami tovább nehezítette a pontos helyszín meghatározását. Végül a rendőrség a 62 éves nő mobiltelefonjának cellainformációi alapján találta meg őt Deux-Sèvres megyében, mintegy 300 kilométerre attól a helytől, ahol a férj az eltűnését bejelentette.
„Kapcsolatba léptünk a környékbeli kollégáinkkal, akik átvették a nőt. Ő már korábban értesítette őket, hogy a férje elfelejtette” – számoltak be róla a Landes-i rendőrök.
A nő reggel 4 óra óta egy Pamproux-i autópálya-pihenőhelyen várakozott. A rendőrök ezután értesítették a férjet, hogy forduljon vissza, és vegye fel a feleségét. A Deux-Sèvres-i rendőrség vizsgálatot indított az ügy körülményeinek pontosítása érdekében. A hatóság annyit közölt: „Valóban elfeledkezés történt.”