Bényi Ildikó az Önök kérték című műsor legendás műsorvezetője, március 11-én hunyt el, 55 éves korában, miután már hosszú ideje küzdött súlyos betegségével, amit korábban egyszer már sikerült legyőznie. A műsorvezetőtől március 24-én búcsúztak szerettei. Végakarata szerint Hernádvécsén temették el, ahol a gyermekkorát töltötte, és ahol most édesanyja mellett nyugszik.
A temetést március 24-én 11 órától tartották, ahogy arról korábban a műsorvezető lánya, Tótfalusi Fanni is beszámolt a közösségi médiában.
„2025. 03. 24. 11.00 – Hernádvécse. Életem legszomorúbb napja. Nagyon szeretlek. A szertartás a média kizárásával történik, és a megemlékezésről nem készíthető és nem osztható meg fénykép vagy egyéb felvétel sem” – írta a műsorvezető lánya, aki az utolsó időszakban hazaköltözött, hogy ápolni tudja az édesanyját, és még mindig nem tudta teljesen felfogni az elvesztését.
Tótfalusi Fanni 3 nappal ezelőtt egy másik bejegyzést is megosztott az Instagramon, amiben szintén megismételte a temetés dátumát, és azt írta: „Felfoghatatlan. Mérhetetlen szeretet árad felém mindazoktól, akik ismerték, tisztelték, becsülték, szerették Édesanyámat. A hernádvécsei végső búcsúra mindannyiótokat szeretettel várja a családunk! A pipacs a kedvence. ’A pipacs az álom, a bódultság, a boldog tudatlanság szimbóluma. Néhány napos virágzása az élet múlandóságára emlékeztet.’”
A mai szertartáson Andrónyi Kolos, a Duna csatornaigazgatója mondott búcsúbeszédet, amelyben kiemelte, hogy Bényi Ildikó munkáját a maximalizmus, a megbízhatóság és a felkészültség jellemezte. Szerinte nem volt olyan művész, aki a műsorvezető hívására ne ment volna be műsorába.

Úgy fogalmazott, az egykori műsorvezetőnek a legzárkózottabb vendég is megnyílt, és a legrutinosabb nyilatkozóból is tudott „újat, eredetit kihozni„.
„Bényi Ildikó egyetlen adást sem mulasztott el, annak ellenére, hogy három évvel ezelőtt egy komoly betegségen és kezelések sokaságán esett át” – mondta.
A csatornaigazgató úgy fogalmazott, a műsorvezető „küzdő volt, aki nem engedte, hogy eluralkodjon rajta a csüggedés”. Tőle kollégái mosolya és a remény szavai mellett példát kaptak arra, hogyan kell egy stábot, egy műsort és egy nézői közösséget egyben tartani, lelkesíteni – tette hozzá.
A szertartáson beszédet mondott Kovácsné Orosz Zsuzsanna, Hernádvécse független polgármestere is, aki egyebek mellett arról beszélt, Bényi Ildikó halálával egy rendkívüli embert veszített el az ország és a település is.
„Az egykori műsorvezető neve egyet jelent a kedvességgel, a közvetlenséggel, az igényességgel és a kifinomult eleganciával. Szorgalmával, tehetségével és rendíthetetlen kitartásával bebizonyította, hogy egy kis faluból is messzire lehet eljutni” – mondta a polgármester.
Hozzátette, Bényi Ildikó aktívan vett részt szülőfaluja életében is, és mindig figyelt arra, hogy „ahol szükség van rá, ott legyen”. A búcsúszertartást P. Nagy Krisztina evangélikus lelkész vezette le, megemlékezve Bényi Ildikó életének legfontosabb állomásairól.