Történelmi pillanatnak lehettek tanúi azok, akik ma figyelemmel kísérték a Vatikán eseményeit: fehér füst szállt fel a Sixtus-kápolna kéményéből, ami a világ minden tájára eljuttatta az örömhírt – megvan az új pápa.
A mai pápaválasztáson az első eredményekre 17:30 körül számítottak, ám a füst csak mintegy háromnegyed órával később jelent meg, ami kezdetben arra utalt, hogy nem sikerült megegyezni.
A csendet azonban végül a fehér füst törte meg, amelynek jelentése évszázadok óta változatlan: a konklávé döntött, és a bíborosok egyhangúlag kiválasztották Ferenc pápa utódját.
Egyelőre nem tudni, hogy ki lett az új egyházfő, a hivatalos bejelentésre és a név nyilvánosságra hozatalára akkor kerül sor, amikor a választott pápa megjelenik a Sixtus-kápolna erkélyén – várhatóan egy órán belül.
A világ lélegzet-visszafojtva várja a pillanatot, amikor a vezető bíboros kilép, és elhangzik a történelmi bejelentés: „Habemus Papam” – azaz „Van pápánk!”