KezdőlapHírekFelújították Gyula legnagyobb szállodáját

Felújították Gyula legnagyobb szállodáját

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Mintegy 2,5 milliárd forintból teljesen felújították Gyula legnagyobb szállodáját, a Hunguest Erkel Hotelt – jeentették be a hivatalos megnyitó alkalmából szerdán Gyulán.

A beruházó 600 millió forintos támogatást nyert az unió által is finanszírozott egyik régiós operatív programtól, s biztosította a fennmaradó önrészt – közölte a szállodát működtető cég ügyvezető igazgatója.
Hüse István elmondta: az eredeti tervek némileg több mint 1.87 milliárd forintos felújításról szóltak, végül azonban a különböző menet közben kiderült műszaki problémák miatt végül 2,5 milliárd forintba került a rekonstrukció, amelynek önrészét a szálloda tulajdonosa, a Hunguest Hotels Zrt. biztosította.

A hotel két épületszárnyából az egyiket négycsillagossá építették át, ahol 177 standard kétágyas szobát, valamint a Gyula Várra néző öt lakosztályt is kialakítottak, s nevezték el Dürer-szárnynak.

A másik, háromcsillagos épületben, amely a megnyitás óta Munkácsy nevét viseli további 147 szobát alakítottak ki, közülük többet megnagyobbítottak és akadálymentesítettek.

A szálloda komplexumban több konferencia terem, egy wellness központ is épült, valamint teljesen megújult az étterem is.



Az ügyvezető igazgató az MTI érdeklődésre elmondta, hogy a várfürdővel közvetlenül kapcsolatban álló szállodában az idei főszezonban legalább ötven százalékos kihasználtságra számít. A hotel egyébként eddig is a Hunguest Hotels Zrt, tulajdonában állt, ám eddig önálló gazdasági társaságként működött, de július elejétől a zrt. fogja közvetlenül üzemeltetni az Erkel hotelt.

A megnyitó alkalmából Görgényi Ernő, a város fideszes polgármestere azt hangsúlyozta, hogy az Erkel hotel átadásával előtérbe került a minőségi turizmus fejlesztése a városban. A felújítás másfél esztendejét azonban megérezte a város, hiszen kevesebb idegenforgalmi adó keletkezett, ráadásul a várfürdő árbevétele is csökkent ebben az időszakban.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet