KezdőlapHírekFerenc pápa először nyilatkozik, mióta kórházba került: remegő hangon ezt üzente a...

Ferenc pápa először nyilatkozik, mióta kórházba került: remegő hangon ezt üzente a híveknek

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Hangüzenetben jelentkezett Ferenc pápa csütörtökön, miután az egész világ aggódott az egészsége miatt. A kórházba kerülése óta a Vatikán is állandó készenlétben áll, és számos forgatókönyv lépett érvénybe, az egyházfő gyengélkedése miatt. A szentatya, aki még mindig orvosi ellátás alatt áll, most megszólalt, és remegő hangon ezt üzente a híveinek.

„Szívből köszönöm az egészségemért mondott imáitokat, akik a [római Szent-Péter] téren imádkoztatok, innen is veletek vagyok. Isten áldjon meg benneteket, és a Szűzanya oltalmazzon benneteket. Köszönöm”nyilatkozta hangüzenetében Ferenc pápa, a SkyNews szerint.

A hanganyagot a római Gemelli kórházban rögzítették, ahol a 88 éves pápát közel három hete kettős tüdőgyulladás miatt kezelik. Bár február 14-i felvétele óta írásos üzeneteket küldött a Vatikánon keresztül, ez az első alkalom, hogy Ferenc hangját az elmúlt hetekben hallhatták a hívek.

A hangüzenet nem sokkal azután érkezett, hogy a Vatikán csütörtökön bejelentette, a pápa állapota stabil, és nincsenek újabb légzési nehézségei. Ferenc egészségi állapotának javulását az is jelzi, hogy az orvosai úgy nyilatkoztak, szombatig nem adnak ki újabb közleményt, „tekintettel a klinikai kép stabilitására” – jegyzi meg a Reuters.

Ferenc pápa egészségi állapotáról szóló legutóbbi részletes orvosi jelentés alapján a Vatikán azt írta, hogy a szentatyának nincs láza, és a véreredményei is stabilak maradtak. Annak ellenére, hogy ezek mind pozitív hírek, amelyek már kevésbé adnak okot aggodalomra, a Ferencet kezelő orvosi gárda továbbra is „óvatos” a pápa prognózisával kapcsolatban, ami azt jelenti, hogy még nincs teljesen túl a veszélyen.

Csütörtökön a Vatikán azt is közölte, hogy Ferenc a kezelések és a pihenés között már képes volt dolgozni. A pápa, aki az utóbbi években térd- és hátfájdalmai miatt kerekesszéket használt, folytatta a szerdán megkezdett fizikoterápiát, hogy javítsa mozgékonyságát.



Mivel a korábbi jelentések szerint a szentatyának légzési nehézségei voltak, Ferenc pápa maszkot kapott, amelyen keresztül oxigént juttattak a tüdejébe. Azóta az egyházfő már csak éjszakánként veszi igénybe ezt a nem invazív mechanikus lélegeztetést – számolt be a Vatikán. Napközben az orra alá helyezett kis tömlőn keresztül kap oxigént.

Ferenc pápa február 14-i kórházba lépése óta nem jelent meg a nyilvánosság előtt, ami a leghosszabb távollétét jelenti pápaságának 12 évvel ezelőtti kezdete óta. Orvosai nem közölték, hogy a kezelés meddig tarthat. A pápa, aki arról ismert, hogy a végkimerülésig hajtja magát, a kórházból folytatja munkáját. Csütörtökön például a Vatikán bejelentette két püspök kinevezését, amihez a pápa jóváhagyására volt szükség.

Ferenc pápa az elmúlt két évben számos egészségügyi problémával küzdött, és a fiatalkori mellhártyagyulladása miatt hajlamos a tüdőfertőzésekre, ráadásul szintén akkor egyik tüdejének egy részét is eltávolították. A most elszenvedett kettős tüdőgyulladás mindkét tüdőt súlyosan érintette – ez a fertőzés általában gyulladást és hegesedést okozhat, ami megnehezíti a légzést.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet