Tovább nőtt a feszültség Ali Khamenei állami temetésének második napján Teheránban, ahol a gyászszertartás politikai üzenetekkel és éles Amerika-, illetve Izrael-ellenes felszólalásokkal is kiegészült. Az eseményen elhangzott beszédek és a tömeg reakciói ismét ráirányították a figyelmet az Egyesült Államok és Irán közötti mély konfliktusra – írja az Euronews.
Az Euronews beszámolója szerint a gyászszertartáson részt vevők közül többen Donald Trump amerikai elnök meggyilkolását követelték, bosszúként Ali Khamenei haláláért.
A temetésen felszólalt Mohammed Rasouli iráni költő, aki az iráni vallási vezetés elkötelezett támogatójaként ismert. Beszédében nyíltan arra szólított fel, hogy bosszút álljanak az ajatollah haláláért.
„Miért ne ölnénk meg mi azt, aki megölte az imámomat és a vezetőmet? Szégyen lenne számunkra, ha nem ölnénk meg a hóhérját” – fogalmazott.
A jelenlévők tapssal fogadták a beszédet, majd a költő arra buzdította a tömeget, hogy együtt skandálják: „Halál Amerikára”, „Halál Izraelre” és „Trump megölése a mi kötelességünk”.
Felszólalása végén a résztvevőkhöz fordulva azt kérdezte: „Miért él még mindig a legaljasabb ember?”
Trumpot és Benjamin Netanjahu-t célzó transzparensek is megjelentek
A nemzetközi sajtó beszámolói szerint a gyászmenetben sokan olyan plakátokat és transzparenseket vittek magukkal, amelyeken Donald Trump és Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök ellen uszító feliratok szerepeltek.
A második napi rendezvényen a résztvevők száma több tudósítás szerint meghaladta az előző napi tömeg létszámát.
Az amerikai elnök még januárban arról beszélt, hogy „határozott utasításokat” adott arra az esetre, ha Irán merényletet kísérelne meg ellene.
Trump akkor kijelentette, hogy ilyen esetben Iránnak „el kell tűnnie a Föld színéről”.
A temetési esemény egyik legfeltűnőbb mozzanata volt, hogy a teheráni Moszalla mecset fölé felvontak egy vörös zászlót, amelyen az „Ó, Huszein bosszúállói” felirat szerepelt.
A vörös zászló a síita hagyományban a bosszú és a mártírok emlékének jelképe. A felirat Huszein ibn Ali, a síita iszlám harmadik imámjának emlékére utal, akinek halála az iráni vallási hagyományban a mártíromság egyik legfontosabb szimbóluma.
