Hónapok óta nem lehetett látni Gulyás Mártont a Partizán műsoraiban, péntek reggel azonban egy videóval tért vissza, és fontos bejelentést tett. Elárulta, hogy többórás nyílt szívműtéten esett át, amely után a nyarat rehabilitációval töltötte. Ugyanakkor ezzel párhuzamosan a Partizánnál is komoly átalakulás kezdődik: szeptember 1-jétől már nem ő lesz az általa alapított csatorna főszerkesztője.
Gulyás Márton az országgyűlési választások után egészségi okokra hivatkozva vonult vissza egy időre, és május óta nem szerepelt a Partizán műsoraiban. Most részletesen beszélt arról, mi állt a háttérben.
Elmondása szerint tizennégy évvel ezelőtt diagnosztizáltak nála szívritmuszavart. A problémát hosszú időn keresztül különböző kezelésekkel kordában tudták tartani, a ritmuszavar korábban negyed- vagy akár félévente tért vissza.
Tavaly ősszel azonban romlani kezdett az állapota, a választási kampány hajrájában pedig egyre gyakrabban jelentkeztek a panaszok, mint a levertség vagy a légszomj, de a közéleti eseményekből nem akart kimaradni.
A választások után azonban az állapota ismét komolyabbra fordult, orvosai ezért egy új műtéti eljárást javasoltak számára.
Többórás nyílt szívműtéten esett át Gulyás Márton
A beavatkozást a Honvédkórházban végezték el, és Gulyás Márton beszámolója szerint sikeres volt.
„Tökéletesen sikerült az operáció, kiváló állapotban vagyok” – mondta a többórás nyílt szívműtétről.
A nyár jelentős részét lábadozással és rehabilitációval töltötte. Külön köszönetet mondott az őt kezelő orvosi csapatnak, valamint a balatonfüredi rehabilitációs központ munkatársainak. Arról is beszélt, hogy privilégiumként tekint arra, hogy elegendő időt fordíthatott a felépülésére, mivel tapasztalatai szerint sok betegtársa ezt nem engedhette meg magának.
Betegsége közben egy új dokumentumfilm ötlete is megszületett. A magyar szív című produkció a magyarországi szív- és érrendszeri megbetegedések helyzetével foglalkozik majd, és bemutatja az ezen a területen dolgozó szakemberek munkáját, valamint ritkán látható orvosi beavatkozásokat.
A dokumentumfilmben Gulyás Márton saját operációjának felvételei is helyet kapnak, köztük az a pillanat, amikor a műtét során a szíve ismét önállóan kezdett verni.
Gulyás Márton lemond a főszerkesztői posztról
Az egészségi állapotáról szóló beszámoló mellett a Partizán jövőjéről is fontos hírt közölt. Szeptember 1-jétől Földiák Vince veszi át a csatorna főszerkesztői pozícióját.
Gulyás Márton saját szerepéről is szokatlanul nyíltan beszélt.
„Sosem terveztem főszerkesztőnek lenni, ez a pozíció kvázi létrejött körülöttem. Voltak időszakok, amikor igyekeztem jobban megfelelni az ezzel járó követelményeknek, de igazán jó főszerkesztője sose voltam a szervezetnek. Egyszerűen több bennem az egyéni alkotókedv és vágy, sem hogy igazán örömömet tudjam lelni mások munkájának a gondozásában” – fogalmazott.
Földiák Vince több mint tíz éve kezdett dolgozni a Partizán elődjének tekinthető Slejmnél, és azóta is a csapat tagja.
Új vezetési struktúra jön a Partizánnál
Gulyás Márton nem távozik a Partizántól. A jövőben az alapítvány kuratóriumi elnökeként és tartalomgyártó főmunkatársként folytatja, így több ideje maradhat nagyobb lélegzetvételű videós anyagok elkészítésére.
A szervezet vezetési rendszere is átalakul. A cégjogi és az operatív irányítás különválik: az alapítványt a jövőben háromtagú kuratórium képviseli, amelyben Gulyás Márton kuratóriumi elnökként, Pap Iván pénzügyi vezetőként, Földiák Vince pedig főszerkesztőként kap szerepet.
A tartalmi és operatív vezetést a Főszerkesztői Bizottság végzi majd. Ennek tagja Földiák Vince mellett Janan Mirwais, Puskár Krisztián és Szurovecz Illés főszerkesztő-helyettesként, a gyártási feladatokban pedig Kubik Bence videószakmai vezető segíti a csapatot.
Gulyás Márton külön köszönetet mondott munkatársainak és a Partizán támogatóinak is, akiknek köszönhetően a szervezet az ő több hónapos távolléte alatt is zavartalanul működött.
