KezdőlapHírekGyanúsítottként hallgatják ki Karácsony Gergelyt a Pride megszervezésének ügyében

Gyanúsítottként hallgatják ki Karácsony Gergelyt a Pride megszervezésének ügyében

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

A rendőrség gyanúsítottként hallgatja ki Karácsony Gergely főpolgármestert a budapesti Pride kapcsán, miután nyomozást indítottak a szervezőkre vonatkozóan ismeretlen tettes ellen.

„Gyanúsított lettem, és ha ebben az országban ez az ára annak, hogy kiálltunk a magunk és mások szabadságáért, hát akkor még büszke is vagyok rá” – írta Karácsony Gergely a közösségi médiában. A főpolgármestert várhatóan jövő héten hallgatja ki a rendőrség.

A rendőrség a felvonulás után közölte ugyan, hogy a résztvevők ellen nem indít eljárást, a szervezőkkel szemben azonban igen.

A Fővárosi Önkormányzat azzal érvelt, hogy nem vonatkozik rá a Pride betiltását megalapozó gyermekvédelmi és gyülekezési törvény, mivel az önkormányzati eseményeknél nincs szükség hatósági engedélyre.

Karácsony Gergely már korábban úgy nyilatkozott, hogy politikai és jogi felelősség kizárólag őt terheli, és kész bíróság elé állni, hogy megvédje Budapestet.



RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet