Eleinte az átmeneti felszakadozások mellett gyakran lesz erősen felhős az ég, többfelé várható zápor, zivatar, főként délen és keleten felhőszakadás, jégeső is valószínű, derült ki az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentéséből.
Délutántól nyugat felől csökken a felhőzet, és éjszaka egyre kevesebb helyen lesz csapadék. Szerdán északon és nyugaton többször, másutt csak időnként növekszik meg erősen a felhőzet, emellett délkeleten több, északnyugaton csak kevés napsütésre számíthatunk.
Délkelet kivételével szórványosan várható zápor, délnyugaton egy-egy zivatar sem kizárt. Kedden a délnyugati, szerdán a nyugati, északnyugati szél megélénkül, időnként megerősödik. Zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek.
Hajnalban párássá válik a levegő, foltokban köd képződik.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10, 16 fok között alakul.
A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán többnyire 20, 25 fok között valószínű, csak északnyugaton lehet kissé hűvösebb.
Forrás: MTI