Clint Bonnell 2024 nyarán kezdett jógaórákra járni az észak-karolinai Fayetteville-ben élő Kelli Edwardshoz, és hamarosan egymásba szerettek. A nőnek nemrég ért véget egy hosszú távú kapcsolata, a férfi pedig házas volt, de el akart válni a feleségétől. Amikor azonban közölte a feleségével, hogy várni akar, váratlanul nyoma veszett, és később holtan találtak rá.
„Én egy hosszú távú kapcsolatból jöttem ki, ő pedig egy házasságból” – mesélte Edwards a Daily Mailnek egy exkluzív interjúban. „Egy idő után romantikussá vált a dolog, mert nagyon kedveltük egymást. Olyan volt, mint amikor két puzzle darab egymáshoz illeszkedik.”
Január 27-én – hónapokkal azután, hogy elkezdett viszonyt folytatni a jógaoktatójával és mindössze néhány órával azután, hogy találkozott egy válóperes ügyvéddel, Bonnell nyomtalanul eltűnt. Négy héttel később találtak rá a lefejezett holttestére egy közeli tóban, és a gyilkossággal a feleségét, az 50 éves Shana Cloudot gyanúsítják.
A nyomozók szerint az ápolónőként dolgozó nő többször rálőtt a férjére, majd feldarabolta a testét, és a vízbe dobta a maradványokat. A férfinak csak a törzsét találták meg, a test többi részét, többek között a fejét azonban nem.
„Tudtam, hogy nős volt, és válófélben volt – az én döntésem volt, hogy viszonyt folytassak vele” – mondta Edwards.

Cloud és Bonnell 16 éve voltak házasok, és a férfi volt a mostohaapja a nő 19 éves lányának. Bonnell azonban azt mondta Edwardsnak, hogy bár továbbra is együtt éltek, a házasságuknak lényegében vége volt. Próbálkoztak házassági tanácsadással, de az nem segített, és elvileg már évek óta beszéltek róla, hogy esetleg elválnak.
Edwards szerint ráadásul Cloud egy ideje már csak ritkán tartózkodott otthon. „A válás nem volt új ötlet” – mondja Edwards, hozzátéve: „De azt hiszem, lehetett némi tagadás és téveszme a dologban.”
Amint Bonnell és Edwards kapcsolata egyre komolyabbá vált, a férfi novemberben közölte a feleségével, hogy megismerkedett valaki mással, és komolyabban el akar beszélgetni vele a válásról.
„Tudta, hogy van valaki fontos az életében. Clint haláláig nem tudta, hogy ki vagyok én – mondta Edwards.”De nagyon igyekezett, hogy megtudja.”
Január 27-én, amikor beszélt az ügyvédjével, Bonnell küldött egy üzenetet Edwardsnak, amiben megírta, hogy beszélt a feleségével. Később küldött még egy üzenetet, mielőtt lefeküdt volna aludni, és azt írta, szereti. Ez volt az utolsó üzenet, amit kapott tőle.
Másnap reggel 8.15-kor Bonnell mobiltelefonja a bírósági feljegyzések szerint leállította a helymeghatározó adatok megosztását. Edwards 20 perccel később üzenetet küldött a telefonjára – de az nem érkezett meg. „Éreztem, hogy valami nincs rendben azon a reggelen” – emlékezett vissza a nő.
Cloud azt mondta a rendőröknek, hogy a férje előző este nem ment haza, a férfi telefonjának adatai azonban ellentmondtak ennek, ahogy az is, hogy a kocsija ott állt a felhajtón.
A nyomozók állítólag megtalálták Bonnell pénztárcáját, egy laptopot és egy hátizsákot is, amelyben egy golyó ütötte lyuk volt, és egy lövedék szilánkjait is felfedezték benne.
Végül Cloud beismerte, hogy a nap folyamán korábban beszélt a férjével a viszonyáról, de tagadta, hogy köze lenne az eltűnéséhez.