KezdőlapHírekKéssel támadtak rendőrökre Budapesten: egy 29 éves rendőr elhunyt

Késsel támadtak rendőrökre Budapesten: egy 29 éves rendőr elhunyt

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Három intézkedő rendőrt késsel sebesített meg egy támadó Újbudán, egyikük belehalt sérüléseibe. A támadót elfogták – közölte a rendőrség a honlapján péntek hajnalban.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság tevékenységirányítási központjába csütörtökön 22 óra után érkezett bejelentés arról, hogy Budapest XI. kerületében – egy Lecke utcai társasházban – egy ott lakó férfi az egyik szomszéd lakás ajtaját beszakította, és be akar jutni az ingatlanba – áll a tájékoztatásban.

A megerősített létszámban kiérkező rendőrök a férfit intézkedés alá vonták, de ő az egyenruhásokra támadt. A támadó egy késsel három rendőrt megszúrt, majd az utcára menekült, ahol az egyik járőr figyelmeztető lövést követően lábon lőtte, és elfogták.

A mentőszolgálat munkatársai a három sérült rendőrt, illetve a lábon lőtt támadót kórházba vitték. Az egyik rendőr olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban életét vesztette.

Az elhunyt rendőr Baumann Péter, 29 éves volt.



„Mélyen megvagyunk rendülve, nemcsak mi budapesti rendőrök, hanem az egész ország rendőrsége. Ma hajnalban elveszítettük kollégánkat, társunkat, barátunkat. Baumann Péter mindössze 29 éves volt. A fájdalom, a döbbenet leírhatatlan.

Peti mosolygós, a rosszkedvet hírből nem ismerő, családját rajongásig szerető, hivatásának élő rendőrként ismerték. Rendőri tanulmányait 2012-ben kezdte a Miskolci Rendészeti Szakközépiskolában, 2013. július elsején szerelt fel próbaidős járőrként a BRFK XI. kerületi Rendőrkapitányság állományába. Járta a ranglétrát: 2018. decemberében járőrvezető, fél évre rá járőrparancsnok beosztásba került. Utána körzeti megbízottként dolgozott. Imádta, amit csinált, helytállását vezetői is elismerték. Teljesítményértékelésnél kivételes értékelést kapott, ez is bizonyítja szakmai elhivatottságát.

A közösség biztonságáért produkált hathatós munkájáért szolgálata alatt hét ízben részesült Önkormányzati jutalomban. Valósággal feloldódott hivatásában, az élete volt a rendőrség, a Cég kitöltötte minden pillanatát, gyakorlatilag hobbija sem volt. Egy éve talált rá a szerelem, társa, Niki szintén hivatásos állomány tagja egy társszervnél. Családját, különösen édesanyját rajongásig szerető emberként ismerték, 32 esztendős bátyja, István is gyászolja. Peti februárban töltötte volna be a 30-ik életévét.

Peti a XI. Kerületi Rendőrkapitányságon nemcsak a kollégáit, hanem a barátait is itt hagyta. A Budapesti Rendőrfőkapitányság összes objektumában 13 órakor felsírnak a szirénák, így búcsúznak a budapesti rendőrök Petitől.

A hősi halált halt rendőrről bajtársai és parancsnokai a XI. Kerületi Rendőrkapitányságon ma 17. 00. kor gyertyagyújtással emlékeznek meg” – írta a BRFK a Facebookon.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet