Drámai események zajlanak Oroszország keleti részén: a Kamcsatka-félszigeten található Klyuchevskoy vulkán kitört, nem sokkal azután, hogy szerdán egy 8,8-as erősségű földrengés megrázta a térséget – közölte a Reuters a RIA Novosztyira hivatkozva.
A földmozgás a csendes-óceáni térség egyik legerősebb rengéseként vonult be a történelembe, és több mint 12 országban váltott ki szökőárriadót.
Oroszország keleti partjait 4 méteres hullámok érték el, épületek rongálódtak meg, és számos térségben evakuálási figyelmeztetést adtak ki. A földrengés epicentruma éppen a Kamcsatka-félsziget környékén volt, ahol a vulkán is található.
A Klyuchevskoy, amely mintegy 450 kilométerre fekszik Petropavlovszk-Kamcsatszkijtól, a világ egyik legmagasabb és legaktívabb tűzhányója. Az elmúlt évek során többször is kitört, de a mostani esemény a földrengés utóhatásaként még fenyegetőbb.
Az Orosz Tudományos Akadémia Geofizikai Szolgálata a Telegramon közzétett nyilatkozatában így számolt be: „A nyugati lejtőn izzó láva lefolyását lehet megfigyelni. Erős fény ragyog a vulkán felett, robbanások hallatszanak.”
A hatóságok folyamatosan figyelik a helyzetet, a lakosságot pedig fokozott óvatosságra intették.
Dmitrij Peskov, a Kreml szóvivője szerint a szerda reggeli földrengés nem követelt halálos áldozatokat Oroszországban. A Reuters beszámolója alapján Peskov kiemelte, hogy a modern riasztórendszerek és a szilárd építkezési technológiák nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy elkerülték a tragédiát.
A Kamcsatka-félszigeten élőknek ugyanakkor jelenleg kettős veszéllyel kell szembenézniük: a földrengés utóhatásaival és a továbbra is aktív, lávát lövellő vulkán fenyegetésével.