Kórházba került Sinead O’Connor, napokkal fia, Shane tragikus halála után. Az énekesnő rajongóinak azt mondta, „elveszettnek érzi” magát fia nélkül, és „gyűlöli magát”, és reméli, hogy a kórházban tudnak segíteni rajta.
Sinead O’Connort kórházba szállították néhány nappal fia tragikus halála után. Az 55 éves énekesnő nyíltan beszélt saját kihívásairól fia, Shane halála után, aki mindössze 17 éves volt, amikor tragikus módon öngyilkos lett.
Csütörtök este egy sor szívszorító tweetben közölte követőivel, hogy kórházba szállították. Elmondta, hogy hiányzik neki a fia, és további aggasztó megjegyzéseket tett, aminek következtében a rajongók bepánikoltak.
Nem sokkal a tweetek áradata után Sinead azt írta: „Sajnálom, nem kellett volna ezt mondanom. Most a rendőrökkel vagyok, úton a kórházba”.
Bocsánatot kért, amiért felzaklatta az embereket, és azt mondta, hogy Shane nélkül „elveszett”, és reméli, hogy a kórházban segíteni tudnak rajta.
Sinead O’Connor 17 éves fiát azután utalták be a dublini Tallaght kórházba, hogy öngyilkosságot kísérelt meg. Shane O’Connor múlt csütörtökön szökött meg a kórházból, két napra rá holtan találták, öngyilkos lett.
A fiút tegnap temették el, temetésén csak édesanyja és édesapja volt jelen. Ez volt Shane végakarata is búcsúlevelében.