KezdőlapHírekLemondott Schmitt Pál köztársasági elnök

Lemondott Schmitt Pál köztársasági elnök

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Lemondott államfői hivataláról Schmitt Pál köztársasági elnök; az államfő döntését hétfőn jelentette be az Országgyűlésben, napirend előtti felszólalásában.

Lemondott Schmitt Pál Magyarország köztársasági elnöke. Az ártatlanság védelme mindenkit megillet a parlament által hozott törvények szerint – jelentette ki Schmitt Pál köztársasági elnök.

Az államfő szerint a kisdoktori dolgozat ügyében félrevezették a közvéleményt. Schmitt Pál köztársasági elnök az Országgyűlésben hétfőn napirend előtt a plágiumügyével összefüggésben elmondott beszédében megerősítette, tiszta a lelkiismerete, és közölte, ezért mer a parlament elé állni.

Schmitt Pál azt mondta: elnöki munkáját az alaptörvény és legjobb tudása szerint végezte, feladatának maradéktalanul eleget tett. De hozzátette, a jelenlegi helyzetben, plágiumügye miatt személye inkább megosztja a nemzetet, ezért befejezi a szolgálatát.

A történteket ismét becsületbeli ügyként határozta meg, és úgy fogalmazott: nem engedhet igazából, a közösségi érdekek után most önmagáért is ki kell állnia. Azt a kérdést tette fel beszédében: kinek állhat érdekében, hogy Magyarország lejáratásával egy időben becsületében és emberségében meggyalázza az elnököt? Schmitt Pál köztársasági elnök fellebbez a Semmelweis Egyetem szenátusának döntése ellen, amellyel a testület megvonta doktori címét. Az államfő ezt parlamenti beszédében jelentette be hétfőn, azzal magyarázva, hogy címét csak a bíróság vonhatta volna vissza.



Így mondott le Schmitt Pál:

MTI Fotó: Beliczay László

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet