KezdőlapHírekEmmanuel Macron szerint az oroszok a harmadik világháború szélére sodorták Európát

Emmanuel Macron szerint az oroszok a harmadik világháború szélére sodorták Európát

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Emmanuel Macron francia elnök szerint az „oroszok globalizálták az ukrajnai háborút”, és a harmadik világháború szélére sodorták Európát. Bár a francia elnök azt mondta, „óvatosan választja meg az erős szavakat”, hangsúlyozta, hogy Oroszország iráni drónokkal támad ukrajnai célpontokat, és észak-koreai csapatokat telepített a frontvonalhoz.

Ukrajnában konfliktus van, amelyet az oroszok valójában globális konfliktussá változtattak” – mondta Macron. „Vajon a háború erre a hadszíntérre korlátozódik majd? Reméljük, hogy igen.

A francia elnök azt is megerősítette, hogy a jövő héten Washingtonba utazik, ahol megpróbálja majd meggyőzni Trumpot, hogy ha enged Putyin követeléseinek, akkor Kína és Irán szemében gyengének tűnne.

Macron ugyanakkor ellentmondott az amerikai elnök azon állításának is, hogy Volodimir Zelenszkij „diktátor” lenne, hangsúlyozva, hogy az ukrán vezetőt demokratikusan választották meg, megvédte azt a döntést, hogy 2024-ben nem tartottak választásokat az országban a folyamatban lévő háború miatt.

A francia elnök csütörtökön több mint egyórás élő chatbeszélgetésben tartott tájékoztatást az interneten az utóbbi napokban felmerült kérdésekről. A megvitatott témák között szerepeltek az esetleges kötelező sorkatonaságról szóló pletykák is, amelyeket Macron elutasított. Ugyanakkor arra buzdította az állampolgárokat, hogy ismerjék fel, olyan időszakba lépünk, amikor mindenkinek fel kell tennie magának a kérdést: mit tehet a nemzetért?

A francia elnök többször utalt a második világháborúra és Charles de Gaulle korábbi elnökre is, aki Franciaország felszabadító hadseregét vezette a náci megszállás ellen.



Macron szerint Franciaország számára alapvető fontosságú, hogy érdekei védelmében szembeszálljon Oroszországgal, és hangsúlyozta, annak fontosságát, hogy a világ annak lássa Oroszországot, ami: „Egy veszélyes katonai hatalom, amely imperialista lett.”

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet