Több száz brit lakos fejezte ki megdöbbenését és undorát, miután egy óriási méretű patkányról készült fotó került nyilvánosságra a közösségi médiában. A képet David Taylor és Stephen Martin konzervatív tanácsosok osztották meg, akik élesen bírálták a munkáspárti vezetésű helyi tanács tétlenségét, és azonnali, átfogó vizsgálatot sürgettek a kártevők elterjedésének megfékezésére – írja a Daily Mail.
A gigantikus méretű rágcsálót egy kártevőirtó szakember fedezte fel egy normanbyi lakásban, ahová lakossági bejelentés nyomán hívták ki. Bár nem tudni pontosan, hogyan jutott be az állat az otthonba, valószínűsíthető, hogy a környéken fészkelt meg. A lakók a közeli sikátorokban is patkányokat észleltek.
David Taylor közösségi oldalán így kommentálta a látottakat: „Majdnem akkora, mint egy macska. És ez nem egyedi eset. Minél tovább figyelmen kívül hagyjuk a problémát, annál súlyosabbá válik. Cselekvésre van szükség, nem csak ajánlásokra.”
Taylor hozzátette: Eston és Whale Hill körzetében a közterületi hulladékgyűjtők túlzsúfoltak, az élelmiszert árusító boltok pedig nem megfelelően kezelik a kidobott ételmaradékokat – mindez mágnesként vonzza a rágcsálókat.
Az estoni tanácsosok rámutattak: a Redcar és Cleveland kerület önkormányzata már nem biztosít patkányirtási szolgáltatásokat magánlakásokban, ezzel a felelősséget a lakókra hárítva. Szerintük a közterületek elhanyagolása, valamint a háztartási szemét nem megfelelő kezelése is súlyosbítja a helyzetet.
Az önkormányzat jelenleg mindössze egyetlen alkalmazottat foglalkoztat, aki kizárólag az önkormányzati tulajdonú ingatlanokban végzi a kártevők elleni munkát. A tanács szűkös költségvetési helyzete miatt azonban a probléma megoldása nehézségekbe ütközik. A Yorkshire Post szerint nem minden szociális bérlakás-kezelő vállalat biztosít automatikusan kártevőirtási szolgáltatást – ahol igen, ott is eseti elbírálás alapján döntenek.
A tanács szóvivője közölte: együttműködnek a Beyond Housing, a Northumbrian Water és más partnerekkel annak érdekében, hogy hosszú távú megoldásokat találjanak. Az önkormányzat online útmutatóval segíti a lakosságot a patkányfertőzések megelőzésében és kezelésében.
Becslések szerint az Egyesült Királyságban körülbelül 250 millió patkány él. Ezek az állatok komoly betegségeket terjeszthetnek, mint például a Weil-kór, amely influenzaszerű tünetekkel indul, de akár veseelégtelenséghez és sárgasághoz is vezethet.
A nem megfelelő hulladékkezelés, a szemétszállítási problémák, valamint a rókák által szétszórt hulladék mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a patkányok egyre közelebb merészkedjenek az emberek lakókörnyezetéhez.
A brit Helyi Önkormányzatok Szövetsége szerint a következő két évben mintegy 4 milliárd fontos költségvetési hiány sújtja az angliai önkormányzatokat – ez tovább nehezíti a hatékony kártevőirtást.
2024 áprilisában a brit hadsereg is közbelépett, miután a birminghami hulladékgyűjtési sztrájk miatt a város szó szerint elsüllyedt a szemétben. A rágcsálók annyira elszaporodtak, hogy egyes szakembereknek légpuskával kellett járőrözniük az utcákon.
A helyzetet tovább súlyosbították az HS2-vasútprojekt földmunkái és az elhagyott hulladékhalmok. Patkányokat láttak autók motorháztetője alatt, kukák mögött, sőt, az épületek belsejében is.
A válság mélypontját az jelentette, amikor Birminghammel kapcsolatban 2023-ban fizetésképtelenséget jelentettek be, részben a szakszervezetekkel folytatott költséges jogi csaták következtében.
Országszerte aggasztó a helyzet: London, Southampton, Glasgow is érintett
Nemcsak Birmingham szenved a problémától: Southamptonban az elmúlt 30 év legsúlyosabb patkányfertőzéséről számoltak be. Egy idős nő otthonát is el kellett hagyja, mert kutyáját veszélyben érezte.
London Dagenham kerülete a „patkányok földje” néven vált ismertté, mivel rengeteg az illegálisan lerakott hulladék. Tottenhamból és Glasgow-ból is számos riasztó fotó és beszámoló érkezett: rágcsálók az utcákon, kukákból kimászva, sőt, munkahelyeken is megjelentek – több alkalmazott kórházi kezelésre szorult a patkányokkal való érintkezés miatt.
Bár néhány önkormányzat próbálja enyhíteni a közvélemény aggodalmait, mondván, hogy a rágcsálók „csak jobban láthatóak”, egyre többen követelnek valódi intézkedéseket.