Angus Cloud, az HBO Eufória című sorozatának szereplője hétfőn, 25 éves korában, alig néhány nappal édesapja halála után hunyt el – jelentette be családja egy közleményben.
Angus Cloud azután vált híressé, hogy elvállalta Fezco szerepét a nagysikerű HBO sorozatban, az Euphoriában, amelynek főszereplője Zendaya.
Olvasd el ezt is: Egy orvos arra figyelmeztet, hogy soha ne osszuk meg az ágyunkat a kutyánkkal
A színész családja nem hozta nyilvánosságra a fiatal férfi halálának okát, de a család közleménye szerint mentális problémáktól szenvedett, sajtóhírek szerint mélyen lesújtotta a „legjobb barátjaként” jellemzett édesapja halála, akit a múlt héten temettek el.
„Angus nyíltan beszélt a mentális egészséggel való küzdelméről, és reméljük, hogy halála emlékeztető lehet mások számára, hogy nincsenek egyedül, és nem kell csendben, egyedül küzdeniük ezzel” – áll a közleményben.
Cloudnak korábban is voltak kisebb szerepei független filmekben, de az áttörést a 2019-es „Euphoria” című sorozatban érte el, amely egy csoport kaliforniai középiskolásról szól.
» A szakértők szerint ez az 5 legkárosabb szó, amit egy gyereknek mondhatunk
» Horoszkóp 2023. OKTÓBER: az ősz második hónapja boldogságot és pozitív változásokat hoz mindenki életében!
» A hagyományos elveket valló feleség szerint minden nőnek otthon kellene maradnia, hogy gondoskodjon a férjéről
» 5 ok, amiért jobb ha azonnal felhagysz a lelki társ keresésével
A Fezco O’Neillként ismert Fez karaktere szoros kapcsolatot alakít ki a Zendaya által alakított főszereplővel, aki a sorozat elején kijön az elvonóról, de még mindig a függőséggel küzd.
A sorozat végén Fezt egy lövöldözés után letartóztatja a rendőrség.
A nagy sikerű sorozat számos díjat nyert, köztük két Emmy-díjat és egy Golden Globe-ot Zendaya számára.
„Hihetetlenül szomorúan értesültünk Angus Cloud haláláról. Rendkívül tehetséges volt, és az HBO és az Euphoria család szeretett tagja. Őszinte részvétünket küldjük barátainak és családjának ezekben a nehéz időkben” – írta a sorozat csapata a Twitteren.
Az Euphoria című sorozat két évadot élt meg, a sorozat harmadik évadát 2025-re tűzték ki az HBO.