Berend T. Iván Kossuth-díjas történész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia egykori elnöke augusztus 30-án, 95 éves korában hunyt el Los Angeles-i otthonában. Halálhírét özvegye, Radics Katalin közölte.
A magyar és nemzetközi történettudomány meghatározó alakja 1930. december 11-én született Budapesten. Gyerekként átélte a második világháború borzalmait: alig 14 éves volt, amikor túlélte a dachaui náci koncentrációs tábort.
Évtizedekkel később már Európa gazdaság- és társadalomtörténetének nemzetközileg elismert kutatójaként dolgozott, tudományos pályája pedig Magyarországtól az Egyesült Államokig ívelt.
Berend T. Iván életét a tudomány és az oktatás határozta meg
Berend T. Iván 1949 és 1953 között a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen – a mai Budapesti Corvinus Egyetemen – és az ELTE Bölcsészettudományi Karán tanult.
1953-ban kezdett dolgozni a közgazdaságtudományi egyetem gazdaságtörténeti tanszékén tanársegédként. 1960-ban docens, 1964-ben egyetemi tanár lett, 1967-től 1991-ig pedig a tanszéket vezette. 1962 és 1965 között dékánként, 1973 és 1979 között az egyetem rektoraként dolgozott.
Egyetemi doktori disszertációját közgazdaságtanból 1957-ben védte meg, egy évvel később megszerezte a történelemtudomány kandidátusa fokozatot, 1962-ben pedig a történelemtudomány doktora lett.
A Magyar Tudományos Akadémia 1973-ban választotta levelező, 1979-ben rendes tagjává. Az MTA elnöki tisztségét 1985 és 1990 között töltötte be.
1967-től főtitkárként, 1975-től elnökként irányította a Magyar Történelmi Társulatot, pályafutása során pedig számos nemzetközi tudományos szervezet vezetésében is szerepet vállalt.
Közép-Európa gazdaságtörténetét kutatta
Tudományos munkásságának középpontjában Magyarország és Európa, különösen Közép-Európa 19–20. századi gazdaságtörténete állt. Kiemelten foglalkozott a gazdasági modernizációval, a fejlődésben elmaradt európai térségek helyzetével, valamint a rendszerváltást követő gazdasági átalakulással.
Az 1960-as években az MSZMP tagjaként részt vett az új gazdasági mechanizmus előkészítésében és kidolgozásában. A rendszerváltás idején annak a Minisztertanács mellett működő tanácsadó testületnek volt az elnöke, amelyet Németh Miklós kormányfő állított fel.
1988–1989-ben az MSZMP Központi Bizottságának tagjaként vezette azt a történész munkabizottságot, amely az 1945 utáni magyar történelem vitatott kérdéseinek újraértékelésével foglalkozott. 1989 és 1993 között a szocialista gazdaság átalakítására javaslatokat kidolgozó Kék Szalag Bizottság munkájában is részt vett.
Politikai tisztséget ugyanakkor nem vállalt. A hatvanas években külügyi szolgálatba hívták, később oktatási miniszteri posztot ajánlottak neki, 1990-ben pedig az MSZP felajánlotta számára, hogy pártlistán induljon az első szabad választáson, ezeket a lehetőségeket azonban visszautasította.
Los Angelesben folytatta tudományos pályáját
Berend T. Iván az 1970-es és 1980-as években több alkalommal dolgozott vendégprofesszorként az Egyesült Államokban. 1990-ben a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem, a UCLA történeti tanszékének professzora lett, ahol egészen 2015-ös nyugdíjba vonulásáig tanított.
1993 és 2005 között az UCLA Európai és Orosz Tanulmányok Központját vezette, 1995-től 2000-ig pedig a Nemzetközi Történettudományi Bizottság elnöke volt.
Tudományos munkásságát világszerte elismerték. A magyar mellett az amerikai, a brit, az osztrák, az európai, a bolgár és a csehszlovák tudományos akadémia is tagjai közé választotta. 2015-ben az Amerikai Művészeti és Tudományos Akadémia tagja lett. A New York-i St. John’s University tiszteletbeli oktatója volt, a Glasgow-i Egyetem pedig díszdoktorrá avatta.
1961-ben Ránki Györggyel közösen Kossuth-díjat kapott, 1965-ben és 1966-ban Akadémiai Díjjal, 1981-ben Apáczai Csere János-díjjal, 1985-ben Állami Díjjal ismerték el.
Életének történetét A történelem – ahogyan megéltem című önéletrajzi kötetében dolgozta fel.
Nyolc nappal a halála előtt még üzent olvasóinak
Berend T. Iván augusztus 22-én, mindössze nyolc nappal a halála előtt jelentkezett utoljára Substack-oldalán. Ekkor már súlyos betegséggel küzdött, és arról írt, hogy nem tudja tovább folytatni az írást.
„Beteg vagyok és gyenge. Súlyos betegségem és elgyengült állapotom nem engedi, hogy tovább folytassam az írást, ami – nem túlzok – az életet jelentette számomra ebben a pár elmúlt évben” – jelentette be a neves történész.
Özvegye, Radics Katalin úgy emlékezett rá, mint aki életét a tudás gyarapításának, generációk oktatásának és tudományterülete fejlődésének szentelte.
„Tudományos eredményein túl legélénkebben talán jóságára, derűjére, optimizmusára és rendíthetetlen életerejére fogunk emlékezni. Élete legnehezebb megpróbáltatásai közepette is a remény, a bátorítás és az erő forrása maradt mindazok számára, akik körülvették. Töretlen lelkiereje és bizakodó életszemlélete számtalan magyar és amerikai diákját, kollégáját, barátját, valamint mindazokat inspirálta, akiknek megadatott, hogy ismerjék őt” – fogalmazott.
