59 éves korában elhunyt a világhírű rapper, Coolio. Halálhírét menedzsere, Jarez Posey is megerősítette.
A Los Angeles-i rendőrséget szerda délután 4 óra körül hívták a Chesapeake Avenue-n történt halálesethez. Az áldozat egy 60-as éveiben járó felnőtt férfi volt. Jarez a TMZ-nek elmondta, hogy a rapper egy barátjánál szállt meg, és kiment a mosdóba.
Olvasd el ezt is: Egy anya levele felnőtt gyerekéhez, amit mindenkinek el kellene olvasnia: „Bocsáss meg, hogy már nem lehetek számodra az, aki egykor voltam”
Coolio barátja a földön fekve talált rá. A férfi hívta a 911-et, de az orvosok már csak a halál beálltát tudták megállapítani, az első információkból az derült ki, hogy a rapper halálát szívmegállás okozhatta, de a halál hivatalos okát a boncolás után fogják megállapítani.
Coolio, eredeti nevén Artis Leon Ivey Jr. 1995-ben vált híressé a Gangsta’s Paradise című lemezével. A rapper halálhírére gyorsan reagáltak a tó túloldalán élő művészek.
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
„Túl fiatalon veszítjük el az embereket. Coolio készített néhány nagyszerű számot, ő volt életünk soundtrackje. Túl korán és tragikus módon ment el, ez nagyon szomorú” – mondta John Legend az ET online portálnak.
„Ez egy szomorú hír. Tanúja voltam ennek az embernek a felemelkedésének ebben az iparágban. Nyugodj békében” – írta Ice Cube a Twitteren.
„Megszakad a szívem a tehetséges művész, Coolio halálhíre miatt. Egy túl gyorsan megszakadt élet. Mint azt néhányan tudják, volt szerencsém vele dolgozni a Dangerous Minds című filmben 1995-ben. Grammy-díjat nyert a filmzenéhez írt csodálatos daláért – amiért úgy gondolom, hogy a filmünk ilyen sikeres volt. Emlékszem, milyen együttérző volt. Harminc évvel később még mindig kiráz a hideg ettől a daltól. Minden szeretetemet küldöm a családjának. Pihenj örökre, Artis Leon Ivery Jr” – írta Michelle Pfeiffer az Instagramon.