Március 29-én, 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – a hírt a család kérésére Török András, a Fortepan menedzsere jelentette be.
„A család kérésére szomorúan tudatom, hogy Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító, az Eötvös Loránd Tudományegyetem professor emeritusa, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia és a Digitális Irodalmi Akadémia tagja, a Magvető Kiadó szerzője 2026 március 29-én, 79 éves korában elhunyt” – fogalmazott Facebook-oldalán.
Nádasdy Ádám neve évtizedeken át meghatározó volt a magyar nyelvészet és irodalom világában. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán 1972-től egészen 2018-ig tanított, közel fél évszázadon át formálva generációk gondolkodását a nyelvről és az irodalomról.
Műfordítóként különösen maradandót alkotott. Shakespeare drámáinak új fordításai színpadokon keltek életre, Dante Isteni színjátékának korszerű magyar változata pedig sokak számára tette újra átélhetővé a klasszikus művet. Munkáját az a meggyőződés vezette, hogy az irodalom csak akkor maradhat élő, ha a mai olvasó is érti és érzi a szövegek erejét.
Nemcsak a klasszikusokat értelmezte újra, hanem a nyelvről alkotott gondolkodást is alakította. Következetesen szembement azzal az elképzeléssel, hogy a nyelv romlik, és inkább arra hívta fel a figyelmet, hogy folyamatos változásban van.
Életének utolsó éveiben London és Budapest között osztotta meg idejét, és ezt a kettősséget sajátos nyugalommal élte meg: „Londonban egy senki vagyok, egy idős úr a közértben, és ez felszabadító. Budapesten viszont Nádasdy Ádám vagyok, akinek súlya van a szavának. Kell mind a kettő, hogy ne bolonduljak bele az egyikbe se.”
1947. február 15-én született Budapesten. Édesanyja Birkás Lilian operaénekes, édesapja Nádasdy Kálmán Kossuth-díjas rendező volt. Az ELTE-n angol–olasz szakon szerzett diplomát, majd hamar az egyetemi oktatás és kutatás felé fordult. Kutatási területei közé tartozott a hangtan, a nyelvtörténet és a germanisztika.
Tudományos munkássága mellett jelentős irodalmi életművet is létrehozott. Költőként 1984-ben jelentkezett első kötetével, és azóta több verseskötete is megjelent. Írásaiban a mindennapi élet apró részletei, érzelmi rezdülések és személyes kapcsolatok jelennek meg érzékeny, letisztult hangon.
Számos rangos elismerésben részesült: többek között Déry Tibor-jutalmat, Füst Milán-díjat, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, Babérkoszorú-díjat, valamint Aegon Irodalmi Díjat is kapott. 2024-ben a Digitális Irodalmi Akadémia rendes tagjává választották.
Nádasdy Ádám nemcsak tudósként és alkotóként volt jelen a közéletben, hanem megszólalt társadalmi kérdésekben is. Nyelvi ismeretterjesztő munkái, előadásai és rádiós műsorai révén a szélesebb közönséghez is közelebb hozta a nyelv működésének összetett világát.
