Azzal vádolnak egy ausztrál influenszert, hogy megmérgezte a kislányát, csak hogy több követőre tegyen szert a közöségi médiafelületeken, és hogy pénzadományokat gyűjthessen magának – adta hírül a BBC.
A queenslandi nő azzal próbált figyelmet kelteni a világhálón, hogy az egyéves gyermekét gyógyíthatatlan betegként állította be. Később kiderült, az anya elkábította a kislányt, majd „mérhetetlen fájdalmak és szenvedés” közepette lefilmezte.
Az orvosok voltak azok, akik 2024 októberében riasztották a rendőrséget, amikor a baba súlyos problémákkal került kórházba. A hónapokig tartó nyomozás után a 34 éves nőt kínzással, méreg beadásával, gyermekek kizsákmányolásával és csalással vádolták meg.
A hatóságok jelentése szerint a nő augusztus és október között több vény nélkül kapható gyógyszert is beadott a gyermekének.
A nyomozók azt állítják, a nő nagy erőfeszítéseket tett, hogy jogosultság nélkül szerezzen be gyógyszereket, és hogy leplezze a viselkedését, még az otthonukban élő másik személy számára megmaradt gyógyszereket is felhasználta.
A rendőrség október 15-én indított eljárást az ügyben, amikor a csecsemőt „érzelmi és fizikai zavarokkal és súlyos sérülésekkel” kórházba szállították. A nem engedélyezett gyógyszerekre vonatkozó tesztek januárban pozitív eredményt hoztak – állt a közleményben.
A nő terve azonban bevált: több mint 37 ezer dollárt zsebelt be a GoFundMe platformon kezdeményezhető adománygyűjtési akció keretében – amit az oldalon próbálnak visszafizetni, állítják a nyomozók. Hogy végül a bíróság ítéletet hozott-e az anya ügyében, és hogy a törvény felelősségre vonja-e a tetteiért, erről egyelőre nem értesült a sajtó.