A családja már megkezdte a gyászszertartást, mert azt hitték, Chandika Kumari Shrestha életét vesztette a Nepált sújtó pusztító árvizekben. Tíz nappal a katasztrófa után mégis életben találták meg: összeomlott házának romjai között, egy szűk, levegővel teli résben élte túl a megpróbáltatásokat.
A 64 éves nőre Betrawati faluban bukkantak rá, ahol az árvíz hatalmas pusztítást végzett. A romokat víz, sár és vastag üledékréteg borította, a mentők mégis meghallották a segítségért kiáltó hangját.
Mahendra Darnal rendőrtiszt a Reutersnek így idézte fel a pillanatot: „A négyemeletes házat az árvíz elsöpörte, és a mozgó homok közepén maradt. Amikor körbejártuk, hallottunk egy hangot, amely azt kiáltotta: »Mentsenek meg!«”
45 percig tartott, mire ki tudták szabadítani
A mentőakció egy szombati napon zajlott, és mintegy 45 percig tartott. Darnal és csapata végül egy keskeny résben találta meg Shresthát, akit sikerült élve kiemelniük a romok közül.
A nőt ezt követően katonai kórházba szállították.
A család közben már biztosra vette, hogy nem élte túl a katasztrófát. Darnal erről így beszélt: „Kapcsolatban álltunk a családdal, akik már megkezdték a 11 napos gyászidőszakot.”
11 DAYS TRAPPED. 64-YEAR-OLD WOMAN RESCUED ALIVE!
Chandika Shrestha was rescued from the 4th floor of her flooded home in Vetravati, Nuwakot, on the 11th day.
Nepal’s Armed Police Force airlifted her to Kathmandu for urgent medical care. 🙏 pic.twitter.com/nQS5AeXQmd
— Subodh Kumar (@kumarsubodh_) September 5, 2026
Betrawati szinte teljesen eltűnt a romok alatt
Shrestha egyike volt annak a több száz embernek, akik Betrawatiban tűntek el. A település Nepál egyik legsúlyosabban érintett területe, ahol a lezúduló víz után szinte betonkeménységűre tömörödött fehér üledék borította be az utcákat és az épületeket.
A város főtere, valamint a lakóházak jelentős része szinte teljesen eltűnt a törmelék alatt. A heves árvíz többemeletes épületeket is eltemetett, miközben a völgyön végigsöprő víztömeg egész településrészeket tett felismerhetetlenné.
A katasztrófa Nepál-szerte több mint 1300 ember életét követelte, és több ezren továbbra is eltűntként szerepelnek.
A mentők továbbra is kutatnak a romok között
A mentőcsapatok sisakban, lapátokkal dolgoznak a megszilárdult iszapban és a törmelékhalmok között. Többen az összeomlott épületek szűk repedéseibe is bemásznak, miközben időnként füttyjelekkel próbálják jelezni jelenlétüket azoknak, akik esetleg még mindig életben lehetnek a romok alatt.
Öt nappal korábban 24, már bomlásnak indult holttestet találtak a Betrawati tér környékén, egy olyan épületben, amelyben korábban egy kisebb üzlet működött.
Mahendra Darnal szerint a mentés közben folyamatosan újabb áldozatok kerülnek elő.
Közel 5000 embert továbbra is eltűntként tartanak nyilván
Tizenegy nappal azután, hogy egy gleccseromlás pusztító árvizeket indított el, csaknem 5000 ember sorsa továbbra is ismeretlen.
A víz több száz holttestet sodort messzire a katasztrófa sújtotta Rasuwa körzettől. Egyes áldozatokat több száz kilométerrel távolabb találtak meg a folyók partjain.
Chitwanban az azonosíthatatlan, súlyosan bomlásnak indult holttestek egy részét több alkalommal tömegsírokban temették el.
Alagutakban is rekedhettek emberek
A hatóságok szerint még mindig lehetnek túlélők olyan alagutakban és épületekben, amelyeket vastag, megkeményedett iszapréteg borít.
Péntek óta három embert sikerült élve kimenteni az alagutakból. Köztük volt egy kínai állampolgár is, akit a Trishuli folyó közelében találtak meg.
A térségben a feltételezések szerint több mint 900 ember rekedhetett még hasonló helyeken.
Shrestha túlélése nem az egyetlen rendkívüli eset volt. A katasztrófa után egy 8 éves fiút is élve találtak meg, aki később újra találkozhatott az édesanyjával.
