Mexikó csendes-óceáni partvidékének néhány legnépszerűbb strandja alig két hónap alatt baljóslatú tömeges eltűnések és véres mészárlások színhelyévé vált. Míg a hatóságok több holttestet találtak, néhányat feldarabolva vagy lefejezve, sok más, a közelmúltban eltűnt fiatal sorsa talán örök rejtély marad – tudta meg az El Pais.
Jacqueline Mezát több mint egy hete rabolták el egy oaxacai strandról. Édesanyja riasztotta a hatóságokat, hogy a lányát egy étteremből hurcolták el vacsora közben. Januárban összesen hét fiatal tűnt el a környékről. Február végén további kilencnek veszett nyoma. Bár az utóbbiakról semmit sem tudni, az első eltűnt csoportot 400 kilométerrel arrébb találták meg egy elhagyott autóban – mindannyiuk testén kínzás nyomai voltak, majd megölték és feldarabolták őket. A hatóságok elismerték, hogy nem kizárt, hogy a rendőrség is érintett az ügyben.
Mexikó nyugati partvidéke a békés légköréről volt híres, és a művészek kedvelt üdülőhelye volt, amelyet évente kétmillió turista látogatott. Most azonban a turistaparadicsom borzalmas gyilkosságok és bizarr esetek helyszínévé vált. Az eddigi adatok szerint Zipolite, Mexikó egyetlen hivatalos nudista strandja és az ettől 50 kilométerre fekvő Huatulco városa között 10 ember tűnt el. Életkoruk 19 és 29 év közé tehető. Közülük egyetlen személyt találtak meg élve.
Néhány áldozat rokonai a rendőrséget hibáztatják a fiatalok eltűnéséért. Azt állítják, az elraboltak között lévő Brenda Salast (19) és Angie Perezt (29) a városi rendőrség fogta el és verte meg. Négy másik fiatal szintén ugyanebben az időben tűnt el. Róluk semmit sem tudni. Az áldozatok között egyelőre nem fedeztek fel semmilyen kapcsolatot azon kívül, hogy egymáshoz nagyon közel fekvő városokban éltek. De nincs bizonyíték arra, hogy ismerték volna egymást, mielőtt Oaxacába jöttek.
A kilenc fiatal holttestét egy fekete autóban találták meg, amelyet az Oaxacát és Pueblát összekötő autópálya szélén hagytak. Bizarr módon a támadók az egyik elrabolt személyt, Brenda Salast életben hagyták – erre a hatóságok nem találtak észszerű magyarázatot. A meggyilkolt fiatalok holttestét pontosan ott dobták ki, ahol Oaxaca véget ér és Puebla állam kezdődik. Úgy tűnik, a gyilkosok ezzel a gesztussal a lehető legtöbb figyelmet próbálták elterelni a tengerparti területről és az ottani hatóságokról, ami szintén gyanút keltett.
Egy helyi újságíró feltette a kérdést: „mennyi erő kell ahhoz, hogy egy holttestekkel teli autóval átkelj egy államon? Vagy mennyi büntetlenség?”. Miután a hír nagy port kavart a médiában, egy oaxacai tisztviselő a sajtóhoz sietett, hogy kijelentse: „Huatulco biztonságos úti cél minden család, minden oaxacai, minden látogató számára, és itt minden feltétel adott ahhoz, hogy az emberek ide jöjjenek és ide utazzanak”.
A nyilatkozat nem meglepő, hiszen a turizmus fontos része az állam gazdaságának, és reményt ad a helyi lakosságnak, amelynek 60%-a szegénységben, 20% pedig mélyszegénységben él. Ha összeomlik az idegenforgalom, ötvenezer ember maradna munka nélkül.
Fontos megjegyezni, hogy alig kilenc nappal az oaxacai eltűnések és tömeggyilkosságok előtt a régió kormányzója, Salomon Jara azzal büszkélkedett, hogy az ő államuk Mexikó egyik legbiztonságosabb állama. Tény, hogy a közelmúltig ebben a régióban valóban elképzelhetetlen volt a tömegmészárlás, míg Mexikó más településein állandó jellegű volt ez a probléma.
A belügyminisztérium adatai szerint a Mexikó-szerte eltűnt 110 000 ember közül mindössze 746-an származnak az államból. Ezzel szemben Oaxaca partjairól az elmúlt évben 25 ember tűnt el, közülük 16 pedig az utóbbi két hónapban.
Sokan azonban biztosak benne, hogy Mexikó csendes-óceáni partvidékének ezen vadregényes szakasza a kábítószer-kereskedők kedvelt területe. Helyiek számoltak be arról, hogy repülőgépek szálltak le a dzsungel közepén, és hogy a parton rakományt szállító hajók kötöttek ki, amelyeket éjszaka rakodtak ki. Két héttel ezelőtt a mexikói haditengerészet le is foglalt egy 670 kiló kokaint szállító hajót Huatulcóban, de vajon mi folyhat még a háttérben?
Egy, a térségben élő üzletember például „zéró tolerancia zónaként” jellemezte Oaxacát. Senki – sem a helyiek, sem a hatóságok nem tesznek feljelentést a szervezett bűnözői csoportok által elkövetett bűncselekményekről, mert azok azt állítják, hogy „védik és vigyáznak” azokra a területekre, ahol tevékenykednek.
A kábítószer-kereskedők betiltották a rablást és a zsarolást, nem engedélyezik bizonyos kábítószerek, például a metamfetamin kereskedelmét, a nők megerőszakolását vagy más „túlkapásokat”, amelyek elriaszthatják a turistákat és megzavarhatják az üzletet. Ez a rutin lehetővé teszi a bűnszervezetek számára, hogy tovább terjeszkedjenek a régióban. „Olyan ez, mint egy hatalmi triász: a maffia üzletemberek, politikusok és kábítószer-kereskedők” – írta körül a helyzetet egy helyi riporter.
Sokan úgy vélik, kapcsolat van a drogkartellek és az eltűnt fiatalok között. Ugyanazon a napon ugyanis, amikor a turisták első csoportja eltűnt, megöltek egy környezetvédelmi aktivistát, aki nyíltan tiltakozott az Oaxaca partvidékét új csendes-óceáni riviérává alakító ingatlanprojektek ellen.
Ugyanezen a hétvégén szintén holtan találták az autójában Jose „El Jocha” Lavariegát, egy korábbi polgármesterjelöltet, aki később maffiavezér lett – számolt be a New York Post. A feltevések szerint, a meggyilkolt fiatalokat állítólag Lavariega hívta meg a szállodájába, és rablásokra buzdította őket a környéken, ami felkeltette a drogbárók figyelmét, akik egyébként ellenzik a területeiken az ilyen jellegű tevékenységeket.
„A jelenlegi legerősebb bűnözői csoport üzleti modellje, hogy drogot ad el a turistáknak. Tehát van egy megállapodásuk, hogy nem követnek el rablást – mert a rablás olyan bűncselekmény, amely a hétköznapi polgárokat érinti” – idézte a Daily Mail az egyik helyi bűnüldöző tisztviselőt. A nyomozás, amelynek célja az lenne, hogy feltárja, kik az elkövetők, és hogyan sikerült elrabolniuk ennyi embert, egyelőre nem vezetett eredményre. Úgy tűnik, a hivatalos terv változatlan: megvárni, amíg újabb tragédia történik, ami eltereli a figyelmet a múltban történtekről.
