KezdőlapHírekNagy pazarlás jégkaparás közben járatni a kocsi motorját

Nagy pazarlás jégkaparás közben járatni a kocsi motorját

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Több mint félmilliárd kilométernyi távolságot lehetne végigautózni abból a benzinből, amelyet a téli ablaktisztogatáskor puffogtatnak el a brit autósok azzal, hogy közben járatják a motort – állítja a Direct Line Car brit biztosítótársaság.

Az átlagautós három perc alatt szabadul meg a kocsija ablakaira fagyott csapadéktól. Évi összesítésben ennyi idő alatt annyi üzemanyag pocsékolódik el, hogy abból 13 ezerszer meg lehetne kerülni autóval a Földet.

A biztosító a takarékosság mellett a biztonságra is felhívta a figyelmet tanulmányában, a járó motorú autók ugyanis a legvédtelenebb célpontok a tolvajok számára. A felmérés kiderítette, hogy jégolvasztás közben az autósok 42 százaléka még magára is hagyja kis időre járművét – például visszaszalad házába ezért vagy azért -, miközben jár a motor. Márpedig ha ilyen körülmények között lopják el kocsiját, a biztosító nem fizet – közölte a The Daily Telegraph című brit lap.

Forrás: MTI

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet