Éles hangvételű nyílt levélben jelentette be Krasznahorkai László, hogy nem fogadná el a Nemzet Művésze címet, amennyiben arra a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) jelölné. A Nobel-díjas író szerint a magyar művészeti életet hosszú ideje olyan megosztottság jellemzi, amely összeegyeztethetetlen azzal az eszmével, amelyet a művészetnek képviselnie kellene.
Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében arról írt, hogy megdöbbenéssel fogadta az MMA elnökének kérdését, amely arra irányult, elfogadná-e a rangos elismerést. Az író szerint a jelenlegi helyzetben erre nem tud igennel válaszolni.
„Dühödt értetlenséggel fogadtam nemrég önöktől, illetve közvetlenül, mert – mint kiderült – történetesen utcaszomszédok vagyunk, az MMA elnökétől azt a kérdést, hogy ha az MMA jelölne a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadnám-e. Mindannyian tisztában vagyunk azzal az áldatlan helyzettel, amely egy egymással hadban álló, történelmi egyet nem értéssel megvert művészeti életet jellemzi Magyarországon.”
A Nobel-díjas szerző szerint a magyar kulturális életben olyan történelmi eredetű törésvonal alakult ki, amely két, egymástól elkülönülő művészeti táborra osztotta az alkotókat. Bejegyzésében hosszú névsort idézett mind a Magyar Művészeti Akadémia, mind a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjai közül, majd azt a kérdést tette fel, miként kerülhettek ezek az alkotók egymástól ilyen távol.
„Ezek a nagy művészek hogy kerülhettek egymástól ekkora távolságra?!?!? Külön táborokba? Egyáltalán hogy kerültek táborokba? Nem inkább a Magyar Olümposzon kellene lenniük? Nektárt szopogatva együtt?! Nincs köztük semmi, ami összefűzi őket?!?! A választ mindannyian tudjuk. Ami összefűzi őket, az a rang, amit csak a legjobbak adhattak a magyar kultúrának. És önmaguknak.”
Az író hangsúlyozta, hogy a Nemzet Művésze cím kiemelkedő elismerésnek számít, ugyanakkor úgy véli, a jelenlegi körülmények között nem tudná azt tiszta lelkiismerettel elfogadni. Úgy fogalmazott, a kitüntetettek névsorát áttekintve is azt látja, hogy létezik egy olyan közös érték, amely túlmutat a művészeti életet hosszú ideje meghatározó megosztottságon.
„Ha a Nemzet Művészeinek listáját nézem, amiről az MMA dönt, és ha azt látom, hogy akárcsak egy kitüntetett is a másik oldalról érkezett, márpedig egynél sokkal több található azon a listán, akkor csak bennem merül fel, hogy van itt valami nagyon rég elhomályosított, nagyon megalázó összefüggés?! Hogy van valami, ami egész egyszerűen felülírja ezt a beteg, rothadt, animális, piszkosul provinciális elkülönülést?!”
A bejegyzés végén egyértelművé tette, hogy álláspontja addig nem változik, amíg nem sikerül változtatni a jelenlegi helyzeten.
„Áldatlan állapot. Amíg nem történik meg, hogy gyöngeségeinken felülemelkedve ez az áldatlan állapot megváltozik, nem vagyok képes elfogadni ezt a mindannyiunk számára megtisztelő címet. Annyira szomorú vagyok, hogy ezt kell mondanom.”
Krasznahorkai László nemrég egy másik nyilatkozatában az írói pályájáról is őszintén beszélt. Akkor arról árulta el, hogy egy ideje foglalkoztatja a visszavonulás gondolata.
