Ezrek gyászolják Kozma Zsuzsannát, aki gyerekek tízezreivel szerettette meg a sportot. A csinos edzőnő egy véletlen balesetben vesztette életét, szelfizés közben zuhant a mélybe.
Kozma Zsuzsanna egy interneten szervezett túracsoporttal utazott Jordániába, a a csoport tagjaival kirándulgattak és sziklákat másztak. A baleset egy ilyen túra során történt meg. A tragédia szerint a baleset akkor történt, amikor a csoport visszafele indult, ám Zsuzsanna hátra maradt, hogy készítsen magáról egy fotót.
Olvasd el ezt is: Egy anya levele felnőtt gyerekéhez, amit mindenkinek el kellene olvasnia: „Bocsáss meg, hogy már nem lehetek számodra az, aki egykor voltam”
A Blikk információ szerint a nő szelfizés közben csúszhatott meg és zuhant a mélybe. A sportoló fia, Norbert nem hajlandó elfogadni, hogy édesanyja saját hibája miatt hunyt el, a felelősöket keresi.
„Úgy tudom, ez nem baráti kirándulás volt, a túra szervezője pénzt kért a résztvevőktől” – mondta a lapnak a fiatalember, aki úgy tudja, édesanyja a napfelkeltét szerette volna lefotózni, amikor megtörtént a tragédia.
„Nem tudom, hogy volt-e biztosításuk, hogy hogyan és miből hozzuk haza az édesanyánk holttestét. Abban azonban biztos vagyok, hogy ha vannak, akkor nem nyugszom, amíg elő nem kerülnek a felelősök” – tette hozzá Norbert.
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
A fiatal elmondta, édesanyja testvérét értesítette a rendőrség a tragédiáról, tőle tudták meg, mi történt. Azt egyelőre nem tudják, hogy hogyan szállítják haza Zsuzsanna holtestét, ennek próbálnak meg most utánajárni.
„Személyes holmijait majd a túra vezetője hozza haza hétvégén, a csoport akkor érkezik vissza. Szeretnék a szemébe nézni ennek az embernek, tőle hallani, hogy pontosan mi történt!” – mondta Norbert.