November közepét írunk, így már nem lenne szégyen, ha beköszöntene a tél. Bár a jelenlegi időjárási viszonyok azt mutatják, ideje elővenni a télikabátot, az előrejelzések szerint az igazi tél még várat magára.
A Hármashatár-hegyet például a köd kicsapódása és a fagypont alatti hőmérsékletek festették át fehérre – ebben a mesés környezetben tájékoztat az elkövetkező napok időjárásáról Németh Lajos, meteorológus.
„November 12-e van, ez már az ősz utórésze, és harcok folynak az időjárásban a Kárpát-medence térségében” – állítja a szakember. Ezekre a napokra sűrű köd és fagypont körüli hőmérsékletek jellemzők, helyenként ónos szitálással. Míg a Dunántúlon enyhébb az idő. Ettől eltekintve, egy-egy hózápor előfordulhat, nem jelentős mennyiségben.
„Az itt lévő megült hideg és az egyre szennyezettebb levegő fölé egy hidegcsepp ólálkodik délkelet irányból” – magyarázza Németh Lajos.
„Ez olyan szempontból okozhat majd időjárásváltozást az ország jelentős részében, hogy egy-egy zápor, hózápor, havaseső előfordulhat. (…) Ezt ipari hónak nevezzük, ami nem igazi felhőből van, tehát nem frontális felhőből, de ez a hidegcsepp meghozhatja az északi hegyekben azt az 1-2 centiméretes havat, ami a télnek az igaz jellemzője” – fejti ki a meteorológus.
Bár a köd miatt sokkal hidegebbnek érezzük a levegőt, Németh Lajos szerint ez a jelenség véd meg minket a drasztikusabb mínuszoktól.
Elmagyarázza: „Ez a ködpaplan, ami betakarja a Kárpát-medencét, ez megakadályozza azt, hogy erősen lehűljön a levegő – derült, szélcsendes éjszakákban volt részünk a hétvégén és a múlt hét jelentős részén, de ez a ködpaplan megakadályozza az erős kisugárzást, ezért gyenge fagy, -2, -3 fok jellemző”.
A szakember azt állítja, „túl vagyunk a mélypontján a hidegnek”. Egy álcázott hidegfront éri el a Kárpát-medencét, amelynek hatására megélénkül a szél, ami viszont enyhülést hoz, kisöpörve ezt a hideget.
Németh Lajos hozzátette, bár kaptunk egy kis ízelítőt, „egy kis csodát a természettől”, a folytatásban november közepének megfelelő időjárásra számíthatunk, gyenge fagyokkal, fagypont körüli hőmérsékletekkel.