A norvég rendőrség kedden bejelentette, őrizetbe vették Mette-Marit norvég hercegné legidősebb fiát, nemi erőszak gyanújával. A vádat az augusztusban ellene indított nyomozás során a hónap elején kapott információk alapján módosították.
A 27 esztendős Marius Borg Hoibyt hétfőn, késő este tartóztatták le. A rendőrség kibővítette az ellene szóló vádakat.
„A vádiratban szerepel a büntető törvénykönyv 291b. cikkelyének megsértése is, amely szerint olyan személlyel létesített szexuális kapcsolatot, aki eszméletlen vagy más okból képtelen volt ellenállni az aktusnak” – olvasható a rendőrség közleményében.
A norvég trón várományosa jelenleg őrizetben van, és még nem tudni, hogy bíró elé állítják-e, aki dönthet majd a további büntetéséről.
Marius Borg Hoibyt augusztus elején több órára őrizetbe vették egy volt barátnője lakásán történt incidenst követően, és testi sértéssel, rongálással és fenyegetéssel vádolták az ügyben, amelyet később két volt élettársára és egy másik személyre is kiterjesztettek. Néhány nappal az augusztusi letartóztatása után Hoiby elismerte a vádak egy részét, alkohol- és egyéb szerhasználati, valamint mentális problémákra hivatkozva.
A norvég királyi család eddig vonakodott kommentálni a fiatalembert ért vádakat – adta hírül az EFE. Haakon koronaherceg kétszer utalt röviden az ügyre a nyilvánosság előtt, „nehéznek” és „súlyosnak” nevezve a helyzetet, majd hozzátette, a nyomozás ideje alatt távol szeretne maradni a témától.
Egyetlen nyilvános szereplésében Mette-Marit, akit a 2018-ban diagnosztizált tüdőfibrózisa miatti kezelése távol tart a közélettől, „megértést” kért, majd kijelentette, ő sem kíván tovább nyilatkozni.
Marius Borg Hoiby a Mette-Marit hercegné Haakon trónörökössel kötött 2001-es házassága előtti kapcsolatából született. A fiatalembernek nincsenek hivatalos elfoglaltságai a norvég királyi házon belül, bár részt vesz néhány ünnepségen, például féltestvéreinek születésnapjain, és kapcsolatot ápol úgy Haakon királyi herceggel, mint V. Harald norvég királlyal és Sonja királynővel.
Mette-Marit hercegnének két másik gyermeke is van, Ingrid Alexandra hercegnő és Sverre Magnus herceg.