Orbán Viktor szombat reggel, a Fidesz tisztújító kongresszusának napján jelentette be a Facebookon, hogy hosszabb írást készített a párt számára. A volt miniszterelnök a bejegyzésében így fogalmazott: „Írtam a kongresszusra egy röpiratot. Nem lett rövid, de érdemes elolvasni. Link kommentben”.
A Fidesz honlapjára feltöltött, Küldetés című szöveg valóban terjedelmes: körülbelül 18 oldalon keresztül értékeli az elmúlt tizenhat évet, a választási vereséget, Magyarország szuverenitásának kérdését, valamint a párt jövőjét. A röpirat több alcímre tagolódik, köztük a Küldetés, Tizenhat év, Szuverenitás és a polgár, Szuverenitás és unió, 2026., Az elit, Summa és Jövő című részekre.
Orbán Viktor írásában nem fogalmaz meg látványosan új politikai állításokat, inkább korábbi nyilatkozatait rendezi egységes politikai keretbe. A volt kormányfő szerint a választási eredmény azt bizonyítja, hogy Magyarország szabad ország, ugyanakkor a szuverenitás kérdésében súlyos veszélyeket lát.
A szöveg egyik központi állítása szerint „A szuverén Magyarországra az Európai Unió jelenti ma a legnagyobb veszélyt.” Orbán Viktor úgy fogalmaz, hogy „Most egy liberális brüsszeli helytartó kormány lépett hivatalba”, és szerinte a szuverén Magyarország eszméjét nem lehet sem kitörölni, sem kiirtani.
A volt miniszterelnök az elmúlt tizenhat évet egyszerre írja le építkezésként és küzdelemként. Úgy véli, a választói bizalmat arra használták, hogy Magyarországot önálló tényezővé tegyék a nemzetközi térben, és felépítsenek egy saját magát fenntartani képes politikai, gazdasági és szellemi rendszert.
Írásában kijelenti: „A Fidesz és a KDNP az utolsó rendszerváltó pártok.” A kormányzás éveit szabadságharcként mutatja be, miközben úgy értékeli, hogy Magyarország tekintélye nőtt a nemzetközi politikában. A röpirat egyik legmarkánsabb mondata szerint „Magyarországnak fantasztikus 16 éve volt.”
Orbán Viktor szerint ebben az időszakban nőttek a bérek, az ország látványosan szépült, és sokan úgy érezhették, hogy Magyarország egyre közelebb kerül ahhoz az élethez, amelyet korábban elképzeltek maguknak. A volt kormányfő úgy fogalmaz, hogy a Brüsszellel szembeni vitákban is helytálltak, ezért volt mit ünnepelniük.
A röpirat egyik legszemléletesebb részében Orbán Viktor saját kormányzását olyan bajvíváshoz hasonlítja, amelyben tizenhat éven át egyik kezében kőműveskanalat, a másikban kardot tartott. Ezzel egyszerre utal az országépítésre és a politikai konfliktusokra, amelyek szerinte végigkísérték a kormányzást.
A választási vereség okait elemezve a volt miniszterelnök elismeri, hogy a bukásban saját hibáik is szerepet játszottak. Ide sorolja „a minden hosszú kormányzással együtt járó hordalék” megjelenését, a rosszul megvívott vagy el sem vállalt csatákat, az ellenfél politikai és technológiai újításaira adott válaszok hiányát, valamint azt is, hogy tanácstalanul álltak a fiatalok és a közéjük épült akadályok előtt.
A szövegben külön említi a szuverenitás védelmére hivatott állami szervek és szolgálatok gyenge teljesítményét is. Orbán Viktor azonban úgy látja, hogy nem ezek voltak a vereség döntő okai. A röpiratban így összegzi a szerinte legfontosabb tényezőt: „Ám a döntő tényező a velünk szemben manőverező négy ellenséges hadtest ereje és összehangolt támadása volt. Soros-világ + Brüsszel + ukránok + multinacionális cégek = vereség”.
A volt miniszterelnök az emberek gondolkodásának átalakulásában az interneten szerveződő kulturális elitet is felelőssé teszi. Szerinte ez az elit az indirekt politizálás eszközeivel volt képes új mederbe terelni a közgondolkodást.
A röpirat európai kitekintést is tartalmaz. Orbán Viktor szerint a szuverenista és patrióta erők Európa több országában előretörőben vannak, miközben Magyarországon éppen akkor bukott meg a szuverenista kormány, amikor a kontinensen szerinte kedvezőbb helyzet alakult ki számukra.
Ezzel kapcsolatban azt írja: „A sors fintora, hogy Magyarországon akkor sikerült megbuktatni a szuverenista kormányt, amikor az európai szuverenisták előre lendülnek. Fico tartja magát, a lengyelek mindjárt visszatérnek, az olaszok jól állnak, Babiš már vissza is tért, Janša negyedszer újra miniszterelnök, az Osztrák Szabadságpárt a kapuk előtt, az AfD előzi a CDU-t, Franciaországot csak a patrióták menthetik meg a káosztól. A történelem iróniája, hogy a patrióta ellenállás pionírja, a patrióták reményét évekig egyedül életben tartó és megtestesítő Magyarország széke most üres.”
Orbán Viktor a hivatalba lépett új kormányt liberális, brüsszeli helytartó kormányként írja le. Szerinte eltűnik a kormányzati horizontról minden, ami Magyarország stratégiai önállóságát szolgálja, és a szuverenitás helyét a külső, brüsszeli elvárásokhoz való alkalmazkodás veszi át.
A volt miniszterelnök úgy véli, az új politikai irány következménye az lehet, hogy „minden együtt áll, hogy megnyissák a kapukat, és megkezdődjön Magyarország kifosztása.”
A röpirat zárásában Orbán Viktor arról ír, hogy az európai államok kormányai sorra jelentik be a megszorításokat, miközben szerinte „Ukrajna viszi és darálja az európai emberek pénzét.” Úgy fogalmaz, hogy „Az eufória perceken belül a múlté”, és előrejelzi, hogy a jobboldal elleni gyűlölethadjáratok következhetnek.
A szöveg végén a volt miniszterelnök egyértelművé teszi, hogy a Fidesz nem adja fel, és folytatni akarja a politikai küzdelmet. Hogy pontosan milyen irányban, arról csak annyit ír: ez „már egy másik röpirat”.
A röpirat megjelenését követően a Fidesz honlapja egy ideig nem volt elérhető. Reggel 9 órakor, nagyjából háromnegyed órával Orbán Viktor Facebook-bejegyzése után sem a dokumentum, sem a párt honlapja nem töltődött be.
Frissítés: jelenleg működik az oldal!
