A választások előtti hajrában adott interjút Orbán Viktor az Ultrahang műsorában, ahol nem hagyott kétséget afelől, hogyan látja a politikai helyzetet. A miniszterelnök egyértelműen fogalmazott: kizárólag győzelemben gondolkodik, minden más forgatókönyvet kizár.
„Arra készülünk, hogy megnyerjük a választást, semmilyen más forgatókönyvben nem gondolkodunk” – jelentette ki. Hozzátette ugyanakkor, hogy ha a választás után mégis koalíciós helyzet állna elő, a döntést nem egyedül hozná meg. „Ha lesz egy helyzet a választást követően, le fog ülni a vezérkarunk, 8-10 ember, aki szokott, megbeszéljük, hogy mi legyen.”
A kétharmados többséget „kényelmesnek” nevezte, de hangsúlyozta: ha a politikai helyzet harcot kíván, akkor vállalja azt. „Én katona vagyok, nekem nincs karrierem, nekem nincs politikai pályám, nekem szolgálati időm van.”
A kampány dinamikájáról szólva úgy fogalmazott, a lendület most érkezett meg igazán. „Most lendültünk bele”, és szerinte a március 15-i Békemenet óta „egy föltartóztathatatlan menetelésben vagyunk”.
A választások kimenetelére utaló kézmozdulatával kapcsolatban azt mondta: félreértették. „Nem, az azt jelenti, hogy nincs lefutva”, mert szerinte tiszteletlenség lenne a választókkal szemben kész tényként kezelni az eredményt. „Győzni fogunk természetesen, győzni akarunk, de mindig úgy, hogy az az emberek döntéseként jöhet csak létre.”
A biztonságpolitikai kérdésekre is kitért, különösen a Török Áramlat közelében talált robbanószer ügyére reagálva. „Ez nem gyerekség, nem játék” – mondta, hozzátéve, hogy a korábbi vezetékrobbantások fényében nem lehet félvállról venni az ilyen híreket.
Az államigazgatásból érkező kritikus hangokról úgy vélekedett, hogy azok inkább erősítik a kormánypártok támogatottságát. „Az önfeltáró vallomások nekünk dolgoznak”, mert szerinte az ilyen megnyilvánulások sértik az egyenruhás szervezetek belső rendjét és lojalitását.
A külpolitikai kérdések közül szóba került a Putyinnal folytatott kommunikáció is. Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy rendszeresen egyeztet mind az amerikai, mind az orosz vezetéssel, és ezekről a nyilvánosságot is tájékoztatják. Egy konkrét idézetre reagálva így magyarázott: „Azt gondolom, hogy ez a barátságnak a kifejeződése”, utalva arra, hogy Budapestet javasolták egy esetleges békecsúcs helyszínének.
A NATO jövőjéről szólva úgy fogalmazott, a szövetség jelenlegi állapota „nem tartható”, és szerinte kérdés, hogy megmarad-e klasszikus katonai szövetségnek, vagy egy új, kétoldalú kapcsolatokra épülő rendszer váltja fel.
Az Európai Unióval való viszonyról azt mondta: „van, amiben kiegyeztünk, és van, amiben soha nem fogunk megegyezni”, ugyanakkor szerinte törekedni kell a közös pontok bővítésére.
A világgazdasági kilátásokról komor képet festett. Úgy látja, energiaválság, üzemanyaghiány és pénzügyi feszültségek egyszerre jelentkezhetnek, amelyek Európát különösen érzékenyen érintik. „Olyan bajok jönnek a világgazdaságban, hogy kulcskérdés lesz a jegybanki és a költségvetési politikák összehangolása.”
A belpolitikai szereplőkről szólva kiemelte, hogy nem kívánja elveszíteni tapasztalt minisztereit. Pintér Sándorról azt mondta, kulcsszerepe van abban, hogy Magyarország Európa egyik legbiztonságosabb országa, míg Szijjártó Péter tudását „lecserélhetetlennek” nevezte.
A választási vereséggel kapcsolatos felvetést határozottan utasította vissza. „Marhaságnak” nevezte azt az állítást, hogy nem adná át a hatalmat, és hozzátette: „Ha van élő garancia arra, hogy Magyarországon ez demokratikus lesz, az éppen én vagyok.”
A beszélgetés végén személyesebb hangvételre váltott, amikor családjáról és életéről beszélt. „Ha nincs családod, akkor sok barát kell”, mondta, majd hozzátette: számára a család jelenti azt a biztos hátteret, amely minden helyzetben megtartja.
