Egy több mint ezer literes óriásbográcsban sütik a tepertőt az idei, immár negyedik alkalommal megrendezésre kerülő pusztaottlakai tepertőfesztiválon.
Simonka György (Fidesz), a békés megyei település polgármestere, aki egyben a térség országgyűlési képviselője is, elmondta: annak idején azért kezdeményezték a tepertőfesztivált, mert a legenda szerint amikor a környéket Erdélyből betelepítették, a beköltözők zsákban hozták magukkal az ennivalónak szánt tepertőt.
Az idei, október elsején kezdődő kétnapos programon az 1100 literes bográcsban megsütött tepertővel Guinness-rekordot is fel akarnak állítani a Békés Megyei Harruckern János Közoktatási Intézmény olimpiai bajnok főszakácsai.
A tepertőfesztivál nyereségét minden évben felajánlják egy-egy katasztrófa sújtotta térség megsegítésére. Tavaly például a mezőhegyesi viharkatasztrófa károsultjait segítették meg, s így több mint 100 család otthonát építették újjá. Az idei nyereséget pedig a Böjte Csaba által vezetett Dévai Szent Ferenc Alapítványnak, az ott gondozott árvák javára ajánlották fel.
A polgármester kiemelte: igazi családi programmal várják az érdeklődőket, hiszen lesz lovaglás, játszóház, állatsimogatás a helyi vadasparkban, sőt országos döntőn mérkőznek meg egymással az ország legerősebb emberei is. De a település mellett lesz autocross verseny, sőt lehet majd licitálni egyebek mellett az Albert Flórián 70.
születésnapjára készült, limitált darabszámú Fradi-mezre is, amelyet Albert Flórián és a Ferencváros játékosai írtak alá.
A hétvégén Pusztaottlakára látogató vendégeket esténként neves előadók szórakoztatják különböző zenei programokkal.
Forrás: MTI