KezdőlapHírekÓriásharcsát fogtak a Kadarcsi tóban

Óriásharcsát fogtak a Kadarcsi tóban

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Óriásharcsát fogott a hortobágyi Kadarcsi csárda melletti tóban egy helyi horgász: Csendes Lajos segítőjével együtt 1 óra 10 percen át fárasztotta a 224 centiméter hosszú kapitális példányt.

A tórekordnak számító fogásról a horgász szerdán az MTI-nek elmondta, hogy kedd este negyed kilenc körül tette ki a botot a megszokott stégen, és nem kellett sokat várnia a kapásra: a csalira 20 perc múlva „ráharapott” egy hal, de akkor még nem tudták, hogy az estére hűvösre fordult időben izzasztó óra vár rájuk.

Előbb a partról próbálták fárasztani a halat, de az olyan erővel és iramban vitte a zsinórt, hogy a horgász és segítője, Tóth János csónakból volt kénytelen követni a zsákmányt, amelyről ekkor már sejtették, hogy méretes lehet.

„Még most is görcsben a karom, pedig nem vagyunk gyenge emberek” – mutatta a hajsza nyomait szerda délelőtt a kisportolt horgász, aki két éve már fogott egy 60 kilogrammos busát a Kadarcsi tóban.



„Öt éves korom óta horgászom, itt nőttem fel a tónál. A most fogott 224 centiméteres, 71 kilogrammos harcsa nemcsak az általam valaha fogott legnagyobb hal, de tórekordnak is számít” – mondta a 30 éves horgász, és némi megilletődöttséggel tette hozzá: „Ez a hal már akkor itt úszkált a tóban, amikor én még meg sem születtem.”

Elárulta, hogy harcsapaprikás készül a mértes példányból, amit ő maga fog megfőzni. Alighanem az ízekkel sem lesz majd baj, mert – mint kiderült – Csendes Lajos szakács egy debreceni étteremben.

A Kadarcsi tóból kifogott harcsa egyébként a legnagyobbak közül való. A nem hivatalos világrekordot eddig egy német horgász állította fel, aki Olaszországban, a Pó folyóból 251 centiméter hosszú, 117 kilogrammos harcsát emelt ki.

Magyarországon 2010-ben a Töröcskei tóból fogott ki egy horgász egy 230 centiméter hosszú, 113 kilogrammos harcsát, ami hazai rekordnak számít.

Forrás: MTI//MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet