KezdőlapHírekÖsszecseréltek két újszülöttet a hódmezővásárhelyi szülészeten

Összecseréltek két újszülöttet a hódmezővásárhelyi szülészeten

-

Még több érdekes történetért iratkozz fel a Twice.hu hírlevelére!

A szülők úgy léptek ki a kórházból az újszülöttel, hogy észre sem vették, hogy nem a sajátjukat viszik haza. Mire hazaértek a kórházból, hívták őket, hogy más babát vittek haza, azóta mindkét újszülött hazatalált.

Összecseréltek két újszülöttet a hódmezővásárhelyi szülészeten, a bakit a szülők sem vették észre, haza is vitték a babát, amikor otthonukba érve kapták a telefont a kórháztól: sajnos rossz gyermeket vittek haza. A történetnek végül jó vége lett, mindkét újszülött kiváló egészségnek örvend.

“Múlt hétfőn megkaptuk a gyerekünket és a papírokat, majd indultunk is haza. Siettünk a taxihoz, ami már várt bennünket, hazaértünk. Pont, amikor betoppantunk, ránk telefonált a kórház, hogy a fiunk, Dajka Zoltán Noel ott van bent, náluk. Érdekesnek találtuk, mert ugye mi már hazahoztunk egy gyereket. Mondták, hogy ellenőrizzük a baba csuklóján lévő karszalagot a gyermek születési adataival, amit megnéztünk, és tényleg rá volt írva egy másik név. Szikrázott a szemem, amikor megláttam” – nyilatkozta az apuka a szeged365.hu.

Az apuka a portálnak azt is elmesélte, miért nem vették észre, hogy nem a saját gyerekükkel hagyták el a kórházat.

“Ugyanúgy ott volt az orrán néhány pötty, mint a miénknek. Nagyon hasonlítottak” – mondta a férfi, aki hozzátette, a család, akinek a gyerekét tévedésből hazavitték, egyáltalán nem volt ideges.

A kórházban az apukának azt mondták, hiba történt. “Azt mondták, érkezni fog majd egy bocsánatkérő levél a kórháztól” – mondta az apuka.

Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába vagy iratkozz fel a hírlevelünkre!


Legfrissebb

Ez is érdekelhet