KezdőlapHírekPutyin durván nekiment az EU-nak a szankciók miatt: „Idióták. Elnézést!”

Putyin durván nekiment az EU-nak a szankciók miatt: „Idióták. Elnézést!”

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Vlagyimir Putyin orosz elnök éles hangnemben kritizálta a Nyugatot az Oroszország ellen bevezetett uniós szankciók kapcsán.

Egy keddi televíziós találkozón, a Business Russia szövetség küldötteivel folytatott megbeszélésen Putyin „idiótáknak” nevezte a nyugati vezetőket, majd rögtön hozzátette: „Elnézést!”

Az orosz elnök szerint az Európai Unió saját magának árt a Moszkvát sújtó intézkedésekkel.

„Ők (a nyugatiak – a szerk.) sok mindent tesznek a saját kárukra, nem várnád tőlük, hogy megtegyék, mert ártanak maguknak, de mégis megteszik, idióták. Elnézést” – mondta Putyin.

A Kreml vezetője úgy véli, hogy az uniós szankciók súlyosabb gazdasági következményekkel járnak Európára nézve, mint Oroszországra. Kijelentette: „Nem szabad megfélemlíteni magunkat. A félelem tilos.”

Putyin azzal is megvádolta a világ vezető gazdaságait, hogy készek akár recesszióba is sodorni saját országukat, csak hogy Oroszországnak ártani tudjanak. Szarkasztikus példával érzékeltette véleményét:



„Ez olyan, mintha jegyet vennél, és nem mennél el, csak hogy bosszantsd a vezetődet” – fogalmazott.

A megszólalás újabb jele annak, hogy a geopolitikai feszültségek továbbra sem enyhülnek, és Putyin retorikája egyre keményebb a nyugati világ felé.

Putyin beszéde az alábbi videóban hallgatható vissza angolul:

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet