A legjobb reputációval rendelkező hazai telekommunikációs cég a Vodafone, az elektronika területén pedig a komáromi Nokia megítélése a legjobb. Az egészséggazdaság szektorban kimagaslik a Béres, míg a bankok és biztosítók mezőnyében a CIB került a ranglista élére. Mindez a B&P Braun & Partners megújult Reputation Rating kutatásának eredményeiből derül ki.
Egy vállalat értékét nagymértékben befolyásolja a társadalomban, illetve a közvetlen érintettjeiben róla kialakult kép. Ennek az igen értékes, éppen ezért nagy odafigyelést igénylő vállalati reputációnak a részletes megismerésére dolgozta ki két évvel ezelőtt a Reputation Rating kutatást a B&P Braun & Partners Magyarország.
A tanácsadó cég idén először nem a legnagyobb hazai vállalatokat kutatta, hanem iparágakra vonatkozó reputációs kutatást készített. Az IT és telekommunikáció, az elektronika, az egészséggazdaság, valamint a pénzügyi szektor legnagyobb 10 (a pénzügyi szektor esetében 12) vállalatát górcső alá vevő kutatás során többek között az is kiderült, hogy felértékelődött a vállalati kommunikáció hitelessége. Az adatfelvételre 2011. márciusában került sor.
IT és telekommunikáció
A kutatás során egyértelművé vált, hogy az IT és telekommunikációs szektor vállalatainak reputációját elsősorban az általuk nyújtott szolgáltatás észlelt minősége befolyásolja – ez pedig egy sokszor szubjektív módon megítélt, apró hibákkal is komolyan károsítható terület. A legfontosabb dimenzió az Elismertség lett ezen a területen, míg a Leadership, azaz a vezetés a legkevésbé fontos. Az IT és telekommunikáció szektor reputációs rangsorának élén a Vodafone végzett, szorosan mögötte pedig az Ericsson Magyarország és a Magyar Telekom.
Aktív kommunikációjuknak és a több millió hazai előfizetőnek köszönhetően a három nagy mobilszolgáltató dominálja az iparágat – a szektoron belüli versenyük állása a következő: Vodafone (1.), Telekom (3.), Telenor (4.).
Elektronika
Az elektronika szektorban elsősorban nagy gyártó cégeket vizsgáltunk – ezek megítélése szempontjából kulcsfontosságú, hogy milyen munkaadói képet alakítanak ki magukról a köztudatban. Ezen a területen volt a legnagyobb különbség a vizsgált cégek megítélése között – ami részben annak is köszönhető, hogy kevésbé ismert, ún. bérgyártó vállalatok is szerepeltek a listán. A szektor legjobb reputációval bíró hazai vállalata a Nokia Komárom Kft. lett, a Philips Magyarország a második, a Sanyo Hungary pedig a harmadik helyen végzett.
Az elektronika komoly bizonytalansági tényezőknek kitett szektor. Itt azonnal megérezhetik a munkavállalók a válság hatásait, és még a japán környezeti katasztrófa is egyből találgatásokat indít el. Éppen ezért nem meglepő, hogy a Hitelesség lett a legfontosabb dimenzió itt, ami a megbízható, hiteles tájékoztatást is magában foglalja.
Egészséggazdaság
Az egészséggazdaság olyan összetett szektor, amelyik a hagyományos értelemben vett gyógyszercégek mellett az egészséges életmódra koncentráló élelmiszergyártókat is magában foglalja. A Béres végzett az első helyen, megelőzve a tavalyi Reputation Rating lista első helyezettjét, a Richtert, majd a legjobb élelmiszeripari cégként végzett Nestlé következik.
Nyilvánvalóan hatással volt a szektor cégeinek megítélésére az, hogy stabilan átvészelték a válság hatásait – jellemző, hogy itt volt a legmagasabb az iparági átlag. Az egészséggel foglalkozó cégekkel szemben megfogalmazódik az elvárás, hogy beszéljenek többet az egészségmegőrzésről, a megelőzésről, illetve több, tevékenységükhöz kapcsolódó társadalmi feladatot vállaljanak fel. Az iparág tevékenységéből adódóan bizalmatlansággal szemléljük ma ezeket a vállalatokat, ami miatt egyre nagyobb szerep jut az alternatív gyógymódoknak és hagyományos gyógyászati eljárásoknak is.
Bankok és biztosítók
A bankok és biztosítók szektorában lett a legalacsonyabb az iparági átlag. Érthető, hiszen a pénzügyi válság hatására a pénzintézetek iránti bizalom rengett meg a legmélyebben. A szektorban a CIB Bank végzett az élen, az MKB Bank és az OTP Bank előtt. A legjobb biztosító a negyedik helyen végzett Allianz lett.
Érzelmi szempontból egyértelműen negatívan viszonyulunk a pénzügyi szektor vállalataihoz. Ez többek között abból ered, hogy az ügyfélkapcsolatok terén nincs egyenrangúság, az ügyfelek kiszolgáltatottnak érzik magukat a pénzintézetekkel szemben. A biztosítók tekintetében az is fokozza a feszült viszonyt, hogy a biztosítási ügynökök rövid távú érdekei ellentétesek a biztosítottak hosszú távú elképzeléseivel. Ugyanakkor általános elismertségnek örvendenek a pénzintézetek társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos adományozási programjai.
A kutatás alapját képező öt dimenzió (Hitelesség, Leadership, Vállalati polgárság, Elismertség és Érzelmi közelség) közül négy szektorból háromban a Hitelesség bizonyult a legfontosabbnak egy vállalat megítélésénél. Mind a négy esetben a Leadership, azaz a vezetés lett a legkevésbé fontos dimenzió. Ma tehát elsősorban azt várjuk el egy vállalattól, hogy megbízhatóan, átláthatóan, érthetően tájékoztasson működéséről, szolgáltatásairól, termékeiről.
„A vállalatok reputációja valós érték, amivel törődni kell. Ezt erősítette meg szektorokra vonatkozó kutatásunk is, amelyben az érintettek a hitelesség fontosságára hívták fel a figyelmet. A mai gazdasági helyzetben minden vállalatnak tudatos stratégiával kell rendelkeznie arra nézve, hogyan lehet sikeres úgy, hogy minél jobb legyen a társadalmi megítélése”, mondta el Iglódi Csaba, a B&P ügyvezetője.
Helyezés | IT és telekommunikáció | Pont |
1 | Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Zrt. | 31,94 |
2 | ERICSSON Magyarország Kommunikációs Rendszerek Kft. | 31,40 |
3 | Magyar Telekom Távközlési Nyrt | 31,05 |
4 | Telenor Magyarország Zrt. | 30,44 |
5 | UPC Magyarország Telekommunikációs Kft. | 25,09 |
6 | INVITEL Távközlési Zrt. | 22,39 |
8 | DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. | 21,64 |
7 | GTS-DATANET Távközlési Kft. | 21,59 |
9 | ANTENNA HUNGÁRIA Magyar Műsorszóró és Rádióhírközlési Zrt. | 21,04 |
10 | FiberNet Kommunikációs Zrt. | 18,48 |
ÁTLAG | 25,51 |
Helyezés | Elektronika | Pont |
1 | Nokia Komárom Kft. | 36,03 |
2 | PHILIPS Magyarország | 32,60 |
3 | SANYO Hungary Ipari és Kereskedelmi Kft. | 28,88 |
4 | ELECTROLUX LEHEL Hűtőgépgyár Kft. | 28,60 |
5 | GRUNDFOS Magyarország Gyártó Kft. | 28,35 |
6 | GE Hungary Ipari és Kereskedelmi Kft. | 28,18 |
8 | Magyarországi Siemens-csoport | 28,10 |
7 | VIDEOTON HOLDING Zrt. | 27,75 |
9 | Flextronics International Termelő és Szolgáltató Vámszabadterületi Kft. | 20,24 |
10 | Jabil Circuit Magyarország Szerződéses Gyártó Kft. | 20,20 |
ÁTLAG | 27,89 |
Helyezés | Egészséggazdaság | Pont |
1 | Béres Gyógyszergyár Zrt. | 35,51 |
2 | Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Nyrt. | 32,96 |
3 | NESTLÉ HUNGÁRIA Kft. | 29,23 |
4 | HERBÁRIA Gyógynövényfeldolgozó és Kereskedelmi Zrt. | 29,20 |
5 | SANOFI-AVENTIS/CHINOIN | 27,76 |
6 | TEVA Magyarország Gyógyszerforgalmazó Zrt. | 27,74 |
8 | EGIS Gyógyszergyár Nyrt. | 27,68 |
7 | DANONE Tejtermék Gyártó és Forgalmazó Kft. | 25,16 |
9 | Novartis Hungária Egészségügyi Kft. | 25,06 |
10 | GlaxoSmithKline Gyógyszer- és Egészségvédelmi Termékek Kft. | 24,32 |
ÁTLAG | 28,46 |
Helyezés | Bankok és biztosítók | Pont |
1 | CIB Bank Zrt. | 27,96 |
2 | MKB Bank Zrt. | 26,93 |
3 | OTP Bank Nyrt. | 26,17 |
4 | Allianz Hungária Biztosító Zrt. | 26,01 |
5 | Erste Bank Hungary Nyrt. | 25,56 |
6 | UniCredit Bank Hungary Zrt. | 25,52 |
8 | Raiffeisen Bank Zrt. | 25,48 |
7 | AEGON Magyarország Általános Biztosító Zrt. | 24,33 |
9 | K&H Bank Zrt. | 23,44 |
10 | ING Biztosító Zrt. | 23,14 |
ÁTLAG | 24,84 |