Új növényfajt fedeztek fel Brazíliában: a Spigelia genuflexa névre keresztelt növény lehajol és “elülteti” a magvait. A növényt Alex Popovkin amatőr botanikus figyelte meg. Popovkin már több mint 800 fajt azonosított és fényképezett le a brazil Bahia államban elterülő birtokán.
A növény sajátos magültetéséi stratégiáját több okból fejleszthette ki. Legvalószínűbb, hogy rövid, pár hónapos élettartama és szórványos előfordulása miatt akkor a legsikeresebb a szaporodás, ha közvetlenül maga mellé ülteti el magvait, és nem szórja szét kevésbé alkalmatlan élőhelyekre. Mivel csak pár hónapig él, következő évben kikelő utódaival nem kerül versenyhelyzetbe. Más, sziklapárkányokon növő növények is ugyanezt a stratégiát fejlesztették ki, hogy biztosítsák utódaik túlélését.
A Popovkin által azonosított növényfajok közt akadnak olyan ritkaságok is, amelyeket több mint hatvan éve nem gyűjtöttek már be Brazíliában. A lelkes amatőr régi álmát valósította meg azzal, hogy Oroszországból a trópusra költözött, és annak növényvilágát közelről tanulmányozhatja.
A felfedezés az Atlanti esőerdő védelmének sürgősségére is felhívja a figyelmet, hiszen létét erdőirtás fenyegeti. A botanikus szerint ott mérhető a Föld egyik legnagyobb biológiai sokfélesége, számos faj csak ebben a szegletben él. A terület egyben az egyik legveszélyeztetettebb is: nagy kiterjedésű részeket vágtak már ki belőle és alakítottak át mezőgazdasági területté, ezért is szükséges, hogy a megmaradt töredékek védelemben részesüljenek.
Forrás: MTI/BBC