Sikeresen megoperálták XIV. Leó pápát október 13-án, kedden a római Gemelli Kórházban. A katolikus egyházfő tüdejéből egy korai stádiumban felfedezett, jól körülhatárolt csomót távolítottak el. A Vatikán esti közleménye szerint a beavatkozás a terveknek megfelelően zajlott, és a pápa már visszatérhetett kórházi szobájába.
A katolikus egyház vezetőjének egészségi állapotáról kedd este adott megnyugtató hírt a Szentszék Sajtóirodája. XIV. Leó pápa műtétjét a római Agostino Gemelli Egyetemi Kórházban végezték el, ahol az orvosok egy kisebb, lokalizált elváltozást távolítottak el a tüdejéből.
A Vatican News által közzétett hivatalos tájékoztatás szerint nem merült fel olyan komplikáció, amely miatt módosítani kellett volna a beavatkozás menetét.
„A műtét a tervezett időn belül és a terveknek megfelelően sikeresen lezárult, és a Szentatya visszatért szobájába. További információk hamarosan következnek” – áll a Szentszék közleményében.
A pápát kedden délelőtt szállították a kórházba, a műtétet pedig délután végezte el a mellkassebészeti orvoscsoport Stefano Margaritora professzor vezetésével. A Vatikán korábbi tájékoztatása szerint az egyházfő várhatóan körülbelül egy hetet tölt kórházban a beavatkozást követően.
XIV. Leó pápa vasárnap személyesen beszélt a betegségéről
Az egyházfő már október 11-én, vasárnap, az Úrangyala imádság (Angelus) alkalmával tájékoztatta a híveket arról, hogy orvosai elváltozást fedeztek fel a tüdejében.
A Szent Péter téren összegyűlt hívők előtt elmondta, hogy a csomót nemrégiben, egy orvosi kivizsgálás során találták meg. Kiemelte, hogy az elváltozás korai stádiumban van, és jól körülhatárolható.
„A közelmúltban elvégzett orvosi vizsgálatok során az orvosok egy csomót fedeztek fel a tüdőben” – mondta a pápa.
„Ezt nagyon korai stádiumban fedezték fel, és jól körülhatárolt” – tette hozzá.
XIV. Leó azt is elárulta, hogy az orvosok műtéti eltávolítást javasoltak, ő pedig elfogadta a szakemberek tanácsát. A híveknek megköszönte a támogatásukat, és arra kérte őket, hogy imádkozzanak érte.
A Vatikán tájékoztatása szerint a csomót rutinszerű orvosi ellenőrzések során fedezték fel. Az elváltozás pontos szövettani természetéről nem közöltek részleteket, ezért egyelőre nem ismert, hogy jóindulatú vagy rosszindulatú elváltozásról van-e szó.
Világszerte imádkoztak a pápa felépüléséért
A műtét napján katolikus közösségek világszerte imádsággal kísérték XIV. Leó pápa kórházi kezelését. Rómában Baldassare Reina bíboros, a római egyházmegye általános helynöke rózsafüzér-imádságot vezetett a Gemelli Kórház Szent II. János Pálról elnevezett kápolnájában.
A közös imádsághoz más plébániák és szerzetesi közösségek is csatlakoztak. A kezdeményezés célja az volt, hogy a hívek lelki támogatásukról biztosítsák a pápát a beavatkozás idején.
Pietro Parolin bíboros, vatikáni államtitkár a műtét előtt arról beszélt, hogy kapcsolatban állt a Szentatyával, akit a megpróbáltatás ellenére nyugodtnak látott. A bíboros gyors felépülést kívánt neki, és hangsúlyozta, hogy az egyház tagjai szeretettel és imádsággal állnak mellette.
