KezdőlapHírekSzerdán temetik Sós Máriát

Szerdán temetik Sós Máriát

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Életének 63. évében elhunyt Sós Mária, vagy ahogyan mindenki nevezte, „Sósmari”, a Magyar Televízió Balázs Béla-díjas rendezője, dokumentumfilmese, az MTVA főmunkatársa.

A halálhírek mindig szomorúsággal töltik el az embert, de ha váratlanul, hirtelen megy el közülünk valaki, az még fájdalmasabb. Sós Mari tele volt tervekkel, álmokkal, elképzelésekkel. „Szívesen készítenék még játékfilmet. Meg televíziós műsorokat. Olyat, amit a vásznon és a képernyő előtt is szívesen néznek” – mondta egy beszélgetéskor. Miközben tudta, milyen a gazdasági helyzet, s milyen minimális forrás jut filmekre. Sosem unatkozott, kevés szabadideje volt, hiszen rengeteg feladatot vállalt. Ha csak tehette, szépirodalmat, kortárs írók munkáit olvasta. Rajongásig szerette a fiatalokat, sok ifjú író barátja mellett a színház számított még nagy szerelmének. Közel álltak hozzá az állatok, de leginkább Bohóc nevű cicáját imádta. „Azért kapta ezt a nevet, mert olyan a pofija, mint a bohócok arca” – magyarázta. Nagyon büszkén mesélt mindig a lányáról, aki külföldön él, s díszlet- és jelmeztervező. Alig várta minden évben azt az egy hónapot, amelyet itthon együtt tölthettek – ebből egy-két hetet nyaraltak valahol. „Jó viszony van közöttünk, a fejlett technikának köszönhetően gyakran beszélünk, levelezünk, és amikor hazajön, rengeteget dumálunk…”.

Sós Mária 1948-ban született Budapesten. A Berzsenyi Dániel Gimnáziumban érettségizett, majd a Színház és Filmművészeti Főiskolán elvégezte a tévérendező szakot Máriássy Félix osztályában. Amatőr filmeket már középiskolás korában is készített, s a Magyar Televízióban 1966-tól dolgozott öt évig vágó- és rendezőasszisztensként. Ahogy befejezte a tanulmányait, visszatért a köztelevízióhoz, de ekkor már rendezőként. Az MTV Szórakoztató Főszerkesztőségén 1997-től talk-show rovatvezető lett, majd három évvel később főszerkesztő-helyettes, 2003-tól pedig főmunkatárs.

Szinte minden televíziós műfajban kipróbálta magát, közel száz mű, játékfilm és megannyi televíziós műsor rendezőjeként, forgatókönyvírójaként is beírta nevét a mozgóképszakma történelemkönyvébe. Az MTV-ben a Szórakoztató Főszerkesztőség csapatán belül elsősorban a dramaturgiai sorozatok tartoztak hozzá. Ezeknek a filmeknek a forgatókönyvét, a rendezését felügyelte, segítette az utolsó pillanatig. Az utóbbi időben különösen érzékeny volt az elesett, hátrányos helyzetű, kiszolgáltatott emberek, a mélyszegénységben élő gyermekek sorsa iránt, gondoljunk csak utolsó, egyik legkiemelkedőbb alkotására, a Jajgatán című filmrendezésére. Nem véletlen az sem, hogy társrendezőként az I. Európai Magyar-Cigány Filmfesztiválba is bekapcsolódott.



Film-színházi témákban folyamatosan publikált. Mindemellett az ELTE mozgóképelmélet tanszékének tanáraként is tevékenykedett. Vezetőségi tagja volt a Magyar Film- és TV-művészek Szövetségének, ott volt a Magyar Mozgókép Közalapítvány megalapításánál. A FilmJus Alapítvány kuratóriumi, majd 2006-tól a Magyar Rendezők Céhének elnöke lett. Több mint harmincöt évig dolgozott a televíziónál.

A Magyar Televízió, a Magyar Filmművészek Szövetsége és a Magyar Mozgókép Közalapítvány saját halottjának tekinti Sós Mária filmrendezőt. Temetése 2011. június 8-án, 14 órakor lesz a Rákoskeresztúri Újköztemetőben.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet