A Gyöngyösi Bornapok városunk egyik legszínesebb rendezvénye. Kulturális, gasztronómiai, népzenei, könnyűzenei és tánc programok színes kínálatát nyújtja a rendezvényre látogatók számára. Az idei évben a rendezvény egybe esik a gyermeknappal, ezért a legkisebbek számára is sok meglepetéssel készülünk.
Mindhárom nap a Mátrai Borvidék legismertebb borászai és borpincéi mutatják be és kínálják boraikat, kézműves kiállítók termékeit tekinthetik és vásárolhatják meg a rendezvény résztvevői.
Péntek este hirdetik ki a Gyöngyösi Hegyközség Borversenyének nyertesét, szombaton Gyöngyös Város Borának kílétére derül fény és vasárnap a Mátrai Borvidék Borversenyének nyertesét nevezi meg a szakmai zsűri.
A borász szakma véleménye mellet kíváncsiak vagyunk a fogyasztók véleményére is, ezért idén meghirdetjük a Közönség Bora Borversenyét, melyet a Farkasmályi pincesoron rendezzük meg május 28-án, 10 órától. A jelentkezők a kóstolási folyamat végén előre meghatározott szempontrendszer alapján pontozhatják a borokat, és ezen eredmények összesítése után megnevezzük az év közönségdíjas borát. A verseny mellett a Farkasmályi pincesor számos egyéb programmal készül: nyitott pincék, finom ételekkel és gasztronómiai érdekességekkel várják a látogatókat. Az első száz jelentkezőt a kisvasút ingyenesen vonatoztat el a Farkasmályi pincesor megállóig.
A Gyöngyös Fő terén elhelyezett színpadon a három nap folyamán találkozhatunk többek között gyöngyösi tehetségekkel, néptáncegyüttesekkel, tűzzsonglőrökkel. Fellépnek: Babicsek Bernát, a V-Tech, Tabáni István, a Kutyakölykök Táncegyüttes, a Funk Survivors zenekar, akik országosan ismert zenészekből állnak, Pély Barna, Mits Gergely, Romhányi Áron, Vadász Péter.
Az idén újdonságként a nagyszínpad mellett három tematikus sátor is változatos programkínálatot nyújt: nóta-, gasztro-, sommelier-sátor.
Töltsük együtt május utolsó hétvégéjét egy igazán színes rendezvényen!
A rendezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják!
A Gyöngyösi Bornapok részletes programkínálatát mellékletként megtalálják.
GYÖNGYÖSI BORNAPOK
2011. május 27-29.
Május 27. péntek
16:00 Toborzó / Bordalok és nóták
17: 00 Gyöngyösi Tehetségek kirakata
17:30 Ördögszekér néptáncegyüttes
18:00 Ünnepélyes megnyitó – Polgármester
18:30 Gyöngyösi Hegyközség Borverseny eredményhirdetése
19:00 Babicsek Bernát
20:30 V-Tech
21:30 Enter Band
Május 28. szombat
10:00 FARKASMÁLYI PINCELÁTOGATÁS
14:00 Paprika Jancsi Csúzlizdája – ingyenes, népi gyermekjátékok, vurtsli
15:00 Dream Team Cheesleaders (mazsorett bemutató)
16:00 Bartha Tóni Bábszínháza – Paprika Jancsi vásári bábjáték
17:00 Gyöngyösi Tehetségek Kirakata – Szabó Cintia musical/operett
17:30 Vidróczki Alapfokú Művészeti Iskola növendékeinek műsora
18:00 Gyöngyös Város Bora eredményhirdetése
19:00 Veszelka Kommandó
20:30 Kutyakölykök Táncegyüttes
21:15 Lobbanáspont – Tűzzsonglőrök
21:30 Tabáni István
Május 29. vasárnap
9:00 Borszentelő szentmise
10:00 – 19:00 Városi Gyermeknap
19:00 Mátrai Borvidéki Borverseny eredményhirdetése
19:30 Zagyva Banda
20: 30 Funk Survivors