Terry Blacktől nem idegen a politika, hiszen nyolc évig vezette a Szabad Szabadság Pártot, 2006-ban pedig indult a Kisebbségi Önkormányzati Választásokon. Most azonban Tökölön próbálkozik az MSZP színeiben.
Terry Black elkészítette kampányfilmjét, melyben családapaként látható: leckét csinál a gyerekekkel, uzsonnát ad nekik, majd megfésüli kiskutyáját, közben pedig politizál.
Terry Black ugyanis az MSZP színeiben indul képviselőjelöltként Tökölön, ahol az erős Fideszes jelenlét miatt eddig nem sok sikerrel indultak baloldali politikusok.
Terry azonban bízik abban, hogy szocialista jelöltként mozgósítja azokat a rejtett erőket is, akik eddig nem vettek részt a választásokban. Rácz Károlynak több ötlete is van a település fejlesztésére, ám elsősorban a szociálisan rászorulókat támogatná. A teljes cikk itt olvasható!