Az orosz–ukrán háború 2022-es kitörése óta először került sor magyar–ukrán házelnöki találkozóra. Forsthoffer Ágnes és Ruszlan Sztefancsuk pénteken Rómában folytatott kétoldalú tárgyalást, amelyen a háború mellett a humanitárius segítségnyújtás, a kárpátaljai magyar kisebbség jogai és Ukrajna európai uniós csatlakozása is napirendre került. A magyar házelnök elítélte az orosz agressziót, ugyanakkor egyértelművé tette, hogy Magyarország továbbra sem küld katonákat és fegyvereket Ukrajnába.
A két ország parlamenti vezetőinek római egyeztetéséről az Országgyűlés számolt be hivatalos Facebook-oldalán. A találkozó különös jelentőségét az adja, hogy az orosz invázió kezdete óta most először ültek tárgyalóasztalhoz a magyar és az ukrán parlament elnökei.
Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke a megbeszélésen legmélyebb együttérzését fejezte ki Ruszlan Sztefancsuknak, az ukrán parlament, a Verhovna Rada elnökének a háború okozta szenvedések miatt, és határozottan elítélte az orosz agressziót.
A magyar házelnök megerősítette, hogy Magyarország továbbra is elkötelezett a humanitárius segítségnyújtás mellett, és folytatja az Ukrajnából menekülők befogadását, valamint támogatását.
Egyúttal hangsúlyozta, hogy Magyarország katonákat és fegyvereket a jövőben sem küld Ukrajnának.
Fontos előrelépés történt a kárpátaljai magyarok oktatási jogaiban
A római találkozó egyik kiemelt témája a kárpátaljai magyarság helyzete volt, amely az elmúlt években többször is feszültséget okozott Magyarország és Ukrajna között.
Forsthoffer Ágnes üdvözölte, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi oktatási jogokat érintő törvénymódosítást, amely az európai uniós hivatalos nyelveket beszélő nemzeti kisebbségek számára biztosítja az anyanyelv használatát az oktatásban és az iskolai kommunikációban.
A hétfőn megszavazott jogszabály alapján azok az iskolák, amelyekben a diákok több mint fele valamely uniós kisebbségi nyelven tanul, nemzetiségi oktatási intézményi státuszt kaphatnak.
A magyar házelnök emellett méltatta az ukrán parlament szeptemberi határozatát is, amely elítélte a kárpátaljai magyarok és németek ellen 1944 és 1946 között elkövetett szovjet megtorlásokat.
Ukrajna megköszönte Magyarország támogatását az uniós csatlakozási tárgyalásokhoz
Ruszlan Sztefancsuk a megbeszélésen köszönetet mondott Magyarországnak a humanitárius segítségért, valamint azért, hogy a magyar fél hozzájárult Ukrajna európai uniós csatlakozási tárgyalásainak folytatásához.
Ennek részeként lehetővé vált az 1. és a 6. tárgyalási klaszter megnyitása.
A kisebbségi oktatási jogokról szóló törvénymódosítás a további tárgyalások szempontjából is jelentős. Orbán Anita külügyminiszter hétfőn arra hívta fel a figyelmet, hogy a jogszabály elfogadása elősegítheti a második és harmadik tárgyalási klaszter megnyitását is.
A két parlament közötti együttműködés ugyanakkor már a nyáron megkezdődött. A magyar Országgyűlés részt vesz az Európai Unió Inter–Pares nevű globális kapacitásfejlesztési programjában, amelynek keretében szakmai tapasztalatok átadásával támogatja az ukrán törvényhozás munkáját.
